Heves előkészítő tüzérségi támadással indult a szovjet Vörös Hadsereg támadása Urivnál 1943 január 12-én, Voronyezstől 50 kilométerre. A mintegy 200 kilométeres frontszakasz védelmét a II. Magyar Hadsereg látta el.
Molnár Barna önkéntes területvédelmi hadnagy, MH HFKP Területvédelmi Osztály: -A Vörös Hadsereg két helyen és áttörte a magyarok védte arcvonalat. A szovjet támadás bekerítéssel fenyegette a 2. Magyar Hadsereget. Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok nem volt hajlandó a maga felelősségére elrendelni a visszavonulást.”
A magyar honvédek a példátlan bátorságról, hazaszeretetről, hősiességről és önfeláldozásról tettek tanúbizonyságot a harcok alatt. A visszavonulás január 20-án kezdődött, a még harcoló alakulatokat pedig 4 nappal később rendelték német parancsnokság alá. A hátráló magyar katonáknak olykor több száz kilométeres távolságokat kellett megtenniük gyalog a közel -40 °C-os hidegben ahhoz, hogy a kijelölt gyülekezőpontokat elérjék, vagy hazájukba visszajussanak. A több tízezer menetelő katona kálváriáját Mácsa Sándor ezredes visszaemlékezéseire támaszkodva Molnár Barna a következő képekkel írta le:
-Láthatná a fergeteges végtelen hómezőket, a hótorlaszos utakat, az utak mellett heverő halottakat és lótetemeket, a halottakon közönyösen, részvét nélkül keresztülgázoló szánkókat, lövegeket, gépkocsikat. Láthatnánk a kimerültségtől összeeső embereket, a tántorgó sebesülteket és hallhatna azok segítségért könyörgő nyöszörgését.”
A doni tragédiában több mint 130 ezer magyar katona és munkaszolgálatos veszítette életét. Az áldozatok többsége ma is névtelen és jeltelen sírban nyugszik idegen földben.