Sürgősségi ruhagyűjtés

-Igazából unisex és férfi ruhákat tettünk el, ami nagyon női, kiválogattuk és azt majd tovább adjuk.” -mondja Papp Andrea, a sürgősségi osztály vezető nővére.

Nem férnek a ruhaadományoktól a Hetényi Géza Kórház raktárában. A tengernyi ruhanemű egy adománygyűjtésnek köszönhető. Tavaly decemberben ugyanis a sürgősségi osztály főnővére egy felhívást tett közzé a Facebookon. Felnőtt ruhákat kért az osztályra beérkező és onnan kikerülő betegek számára. A hajléktalan ápoltak esetében általában teljes ruhacserére van szükség. De szükség esetén a rászoruló baleseti sérülteket is teljes, tiszta öltözetben bocsájtják haza. Az akció sikeressége hamar bebizonyosodott. Már a felhívás közzétételének másnapján rengeteg felajánlás érkezett.

-Nagyon sok használható holmit kaptunk. Most már ott tart a ruhagyűjtési akció, hogy raktározási nehézségekkel küszködünk.” -mondja Dr. Bendó Mihály, a Hetényi Géza Kórház sürgősségi osztályának megbízott vezetője.

A sürgősségi osztály eddig hiányt szenvedett zokniból és cipőből, most ezekből is jócskán érkezett. A ruhagyűjtési akciót lezárják, hiszen a jövő télig elegendő felajánlás érkezett.  

Előző Közlekedés az Egyetértés úton
Következő Már az E-recept alapján válthatjuk ki gyógyszereinket

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás