Közlekedés az Egyetértés úton

Parkoló autók az Egyetértés út mindkét oldalán , miközben folyamatos a biciklis forgalom a kerékpárúton is. Ebben az utcában, ha mindét oldalon állnak az autók egy harmadik már nem fér el középen.

Fejér Andor alpolgármester:

-“Az út két oldalán ki van jelölve a kerékpárút. Parkolni úgy lehet ha szabadon hagyjuk a kerékpárutat. Igazából mindenki szabályosan jár el.”

Az út fizikai adottságai nem tesznek lehetővé ennél komfortosabb megoldást-tette hozzá az alpolgármester.

Fejér Andor alpolgármester:

-“A probléma ismert az önkormányzat számára. Ahhoz, hogy ez radikális változáson essen át, ahhoz egy nagyon komoly a beruházásra van szükség. Szélesíteni kell az útnak a koronáját, ahhoz, hogy a két méter 25 cm széles kerékpárút megvalósulhasson.”

A fizikai paraméterek tehát egyelőre adottak. Az itt élők és az erre közlekedők figyelembe véve a 30-as sebesség korlátozó táblát is, odafigyelnek egymásra. A KRESZ előírja , hogy a mindenkori lehetőségeknek megfelelően kell közlekedni.

-“Ha megállt az útnak a túloldalán, leparkolt egy gépjármű, akkor természetesen vele egy vonalban nem célszerű leparkolni, mert akkor akadályozza a továbbhaladását az itt közlekedő járműveknek. Ennek figyelembevételével kell parkolni ebben az utcában”-folytatta az alpolgármester.

Ebben az utcában nincsenek magánparkolók, a házak előtti szakasz közterület. Így a a kerékpárút, a parkoló- és közlekedősáv probléma -és balesetmentes használatához toleranciára is odafigyelésre van szükség.  

Előző Tavasz a télben<br>
Következő Sürgősségi ruhagyűjtés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás