MSZP sajtótájékoztató

-Igazságtalannak tartjuk, hogy az éttermi áfához hasonlóan a kormány nem csökkentette a gyermekétkeztetés áfáját.” – kezdte tájékoztatóját Györfi Mihály. A város Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottságának szocialista tagja szerint a mintegy 20%-os mérséklésnek köszönhetően csökkenthető lenne a városban felhalmozott hátralék.

– -A legmegdöbbentőbb, hogy több iskolában legalább 5 millió forint hátralék van gyermekétkeztetésből. Ez azt jelenti, hogy akik bérből és fizetésből nehezen tudnak megélni nem tudják időben, vagy egyáltalán nem tudják kifizetni a gyermekük étkeztetését.”

Összesen 43 millió forint hátralék halmozódott így fel Szolnokon– folytatta a politikus. 2017-ben mintegy 20%-kal drágult a gyermekétkeztetés a városban – tette hozzá Györfi Mihály. A januári garantált bérminimum és minimálbér emelés miatt elképzelhető, hogy idén is tovább drágul a menza.

– -Sajnos várhatóan megint emelni fogják. Ehhez viszont, mint bizottsági tag én nem fogok hozzájárulni februárban, mert tavaly is februárban hozták elő, ezt az előterjesztést nem fogjuk támogatni. –

Amennyiben az áprilisi választás baloldali sikert hoz, a gyermekétkeztetés áfájának csökkentését biztosan kezdeményezi majd az MSZP – zárta tájékoztatóját Györfi Mihály.
Az elhangzottakra reagálva a közgyűlés Fidesz-frakciója közölte, hogy a magyar kormány és a szolnoki önkormányzat egyaránt mindent megtesz azért, hogy folyamatosan szélesítse a valóban rászoruló családokat védő szociális hálót. Kiemelték, hogy jelenleg 79 milliárd forintot fordítanak az országban gyermekétkeztetésre, szemben a legutóbbi szocialista kormányzat 29 milliárd forintjával. Hangsúlyozták, hogy Szolnokon egyetlen gyermek sem maradhat éhen, a közétkeztetésben részt vevő mintegy 8000 gyermek fele teljes egészében, vagy 50 százalékban díjkedvezményben részesül. A fennálló tartozás rendezésével kapcsolatban kiküldött jegyzői levél hatására pedig nagyon sokan rendezték hátralékukat, így a rendszer működőképességét semmi sem veszélyezteti, a szolnoki gyerekek étkeztetése, ahogyan eddig, biztosított marad a jövőben is – zárul a közlemény.  

Előző A balin lett az év hala 2018-ban <br>
Következő Ingyen horgászhatnak a gyerekek a Tisza-tavon<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás