A balin lett az év hala 2018-ban

38 százalékos eredménnyel a balint választották a Magyar Haltani Társaság internetes szavazásán az év halának a voksolók. A második helyet 33 százalékkal a domolykó szerezte meg, míg 29 százalékkal a kövicsík a harmadik helyen végzett. A balin eredményére a szakemberek szerint számítani lehetett, hiszen az egyik legismertebb és legkedveltebb horgászhalnak számít Magyarországon.

-Az egyik legszebb hal kétségtelenül. Rendkívül arányos, nyúlánk, ívelt hát- és hasvonalú, a fej arányos méretű. Egyedül a szája nagy egy kicsit, de egy ragadozó halnál ez minimum.” – mondta Dr. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke

A balin alkalmazkodó képessége jónak számít, azonban a szennyezésre vagy a környezetváltozásra érzékeny halfaj. Nagyobb csapatokban például a Balatonban és a Tisza-tóban is előfordul, viszont folyóvízi hal révén a fiatalabb példányok előszeretettel tartózkodnak a kisebb folyók torkolati szakaszain. Az öregebb példányok tömegesen elsősorban nagyobb folyók nyílt vizeiben fordul elő, ennek az az oka, hogy a fő táplálékát jelentő küszcsapatok is ezeken a területeken vonulnak.

-A nyílt vízben, üldözve fogja el a zsákmányát. Ezért látni azt olykor, hogy a küszcsapatból nagyon sok kishal kiugrik a víz fölé, sőt, utánuk még a balin is kiugrik. Tehát, ahol balin van, ott árulkodik, elárulja, hogy itt van.” – emelte ki Dr. Harka Ákos

Gasztronómiai szempontból is értékes halnak számít, ugyanis húsa bár rendkívül szálkás, megfelelő filézés, irdalás és előkészítés után akár sütni vagy főzni is érdemes.

Előző Ház robbanás Újszászon<br>
Következő MSZP sajtótájékoztató <br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás