Újabb kitüntető címet kapott Szolnok

A tavalyi Családbarát Önkormányzat Díj után a megyeszékhely elnyerte az Idősbarát Önkormányzat Díjat is. Az elsimerést Kállai Mária alpolgármester ma vette át a Parlamentben rendezett ünnepségen. A díjra 44 település pályázott és hatan vehették át az elismerést, köztük Szolnok.
37 nyugdíjas klub csaknem 500 tagja vágott neki az ötödik alkalommal meghirdetett Senior Maraton távjának Szolnok Napján. Ez is azon programok, kezdeményezések közé tartozik, amelyeket az önkormányzat az idősek jóléte, aktivitásának megőrzése érdekében megvalósított, illetve elindított. Ezeket az erőfeszítéseket értékelte az emberi rőforrások minisztere, illetve a belügyminiszter, amikor Szolnoknak is odaítélték az Idősbarát Önkormányzat Díjat. Kállai Mária alpolgármester az Aktuálisnak elmondta: „ha valóban komolyan veszük azt, hogy a gondolkodásunk fókuszában az ember van, és a hosszú távú városfejlesztési stratégiában is megfogalmaztuk, hogy nagyon fontos számunkra a generációk számára nyújtani a kinek-kinek a szükséglete szerint, akkor csakúgy, mint a Családbarát, mint az Ifjúságbarát Önkormányzat, nagyon-nagyon fontos az Idősbarát Önkormányzat is. Az a sokrétű munka, amit Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata az Idősügyi Tanáccsal karöltve 54 civil idősügyi civil szervezettel végez, példaértékű.” Az Idősbarát Önkormányzat Díjat azok a települések kaphatják meg, amelyek az adott évben a legtöbbet teszik az idősek fizikai, lelki, anyagi egészségéért, aktivitásuk megőrzéséért. Elsősorban a szépkorúaknak jár a köszönet – fogalmazott az alpolgármester, aki az elismerés hangján szólt a polgármesteri hivatal azon munkatársairól is, akik rendszeresen tartják a kapcsolatot az idősekkel és szervezik a különböző programokat. A díjjal egymillió forint jár, amit az idősek támogatására fordít a város – tette még hozzá Kállai Mária.
spots/hir/hir_120921_04.mp4″]

Előző Heltai nagy sikerű darabjával indul az idei színházi évad
Következő Gátrekonstrukció + VIDEÓ

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás