Heltai nagy sikerű darabjával indul az idei színházi évad

Pénteken este 7 órakor kezdődik a Szigligeti Színház 2012/2013-as évadának első bemutatója. Heltai Jenő: A néma levente című darabját Kiss József rendezésében láthatja a közönség, Barabás Botonddal és Molnár Nikolettel a főszerepben.
A néma levente minden idők egyik legnagyobb színpadi sikere. A vígjáték ősbemutatója a Magyar Színházban volt 1936-ban, Hevesi Sándor rendezésében, a kor legnagyobb sztárjaival, Bajor Gizivel és Törzs Jenővel. Az eltelt több mint 70 év alatt ez lett az egyik legtöbbet játszott magyar darab. Kiss József rendező elmondta: szerinte azért ilyen sikeres, mert gyönyörű, és ez a nehézsége is az előadásnak, hogy gyönyörűen kell játszani. Mátyás király fekete seregének hadnagya, Agárdi Péter Itáliában beleszeret egy ifjú özvegybe, Ziliába. A szerelmes férfi egy csókért bármilyen áldozatra kész. A hölgy kegyetlen árat kér: háromévi némaságot. Heltai Jenő darabjának bemutatója ma este 7 órakor kezdődik a Szigligeti Színházban, főbb szerepekben Kautzky Armanddal, Lugosi Claudiával, Molnár Nikolettel és Barabás Botonddal.

Előző A magyar élelmiszerlánc lassítana az élelmiszerek drágulásán + video
Következő Újabb kitüntető címet kapott Szolnok

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás