Karácsonykor is dolgoztak

Az ünnepek idején is szolgálatban lévő orvosokat, mentőket, rendőröket, katasztrófavédőket és katonai dolgozókat látogatta meg Szalay Ferenc, Kállai Mária és Csoór György. A politikusok egy-egy ajándékkosárral a szakemberek egész éves munkáját köszönték.
Karácsony napján a Hetényi Géza Megyei Kórházban jártak először a politikusok. Miután találkoztak az intézmény igazgatójával, a sürgősségi osztályra is ellátogattak. Ezen a napon azokat a dolgozókat köszöntötték, akik ilyenkor is a kötelességüket végzik. Nem volt sok szabadidejük a szolnoki Hetényi Géza Kórházban dolgozóknak. December 24-én is folyamatos munkát biztosítottak a lefagyott járdák. A sürgősségi osztály várótermében karácsonyi díszek és színes égősor idézte a karácsony hangulatát. A szolnoki MÁV Kórházban is folyamatos volt az ügyelet. Az ajándékcsomagot a MÁV Kórház dolgozói nevében az igazgató vette át. Azoknak a kollégáknak, akik nem mellesleg feleségek és anyukák is, ilyenkor előre kell gondolkodniuk. Buktáné Domány Anikó tudta, hogy 24-én napközben dolgoznia kell, így otthon már korábban elkészített mindent. Karácsonykor a mentőket elsősorban karácsonyfa tüzekhez, törésekhez, és -ahogyan a vezető mentőtiszt mondta- öngyilkosságokhoz hívják. Az egyedül élők elkeseredésükben, ilyenkor nagyobb számban gondolják úgy, hogy véget vetnek az életüknek. Munka mellet a jó szó, az odafigyelés nekik is jólesik. A mentőknél a maguk állította karácsonyfa tövében tévé nézéssel múlatják az időt az ügyeletesek. A Szolnoki Rendőrkapitányságon minden a megszokott rendben történik karácsonykor is. A szolgálatot ellátók teljes létszámban várják a riasztást. A számítógép és a beszélgetések adnak kikapcsolódást a ilyenkor. Karácsony idején elsősorban lopásokhoz, néha családi veszekedésekhez és balesetekhez hívják őket. A vasútállomáson a hétköznapokhoz képest kevesebb jegypénztár volt nyitva, ám azok előtt mindig állt valaki, így pihenésre nem sok idő maradt. Akiknek ez mégis megadatik, tévét néznek és keresztrejtvényt fejtenek. A köszönő szavak nekik is szóltak Karácsony napján. A megyei katasztrófavédelem munkatársai karácsonyfát állítottak és sertéspörköltet főztek. Összetartó közösség az övék, ilyenkor különösen családias a hangulat nálunk. A politikusok a honvédség és a büntetésvégrehajtás szakembereit is meglátogatták, kifejezve hálájukat egész éves odaadó munkájukért.

Előző Évzáró a polgárőröknél
Következő I. Karácsonyi Táncparádé !

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás