Bővül a szolnoki hulladékszállító flotta

Az elmúlt hónapokban az erősödő gazdaság miatt egyre több egykori közfoglalkoztatott talált állást a versenyszférában, ami következtében mára a közfoglalkoztatási programban jóval kevesebben vesznek részt. Azokat a feladatokat, amelyet egykor ezek a munkások láttak el, mára egyre nagyobb kihívást jelent élő munkaerővel megoldani.

-Az utcai gyűjtőedények ürítését, amit eddig a Munkalehetőség a Jövőért Kht. Kollégái látták el, ezt az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. fogja a jövőben ellátni. Beszerzésre került egy Goupill G5-ös elektromos hulladékgyűjtő gépjármű. Egy teljesen null-emissziós gépjárműről kell beszélni.” – mondta Lits László ügyvezető igazgató

A jármű 15 ember munkáját tudja ellátni, illetve 3 köbméteres puttonnyal járja Szolnok utcáit, szűk nyomtávon halad, így olyan helyekre is könnyen eljut, ahova a nagyobb autók nem. Az autó teljesen elektronikus, így közlekedés közben csak minimális zajt bocsájt ki, ezért több villogóval és figyelmeztető eszközzel is felszerelték a gyalogosok biztonságának érdekében.

Lits László aláhúzta – -100 százalékos saját forrásból valósítottuk meg a fejlesztést és egy 9 millió forint+ÁFÁ-s fejlesztésről beszélünk.”

Az útvonaltervek kialakításán és véglegesítésén jelenleg is dolgozik a hulladékgazdálkodó, illetve további járműbeszerzések is várhatók a jövőben, amivel tovább erősödhet és korszerűsödhet a járműflotta.

Előző Egészségügyi pályaorientáció a Hetényi Géza Kórházban<br>
Következő Jövőre is jut elég pénz diáksportra<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás