Egészségügyi pályaorientáció a Hetényi Géza Kórházban

Mondták el a nyolcadikos pályaválasztás előtt álló diákoknak az elhivatott egészségügyi dolgozók. A pályaorientációs nap a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos kampányának része volt a szolnoki Hetényi Géza Kórházban.

Dankó Zsuzsanna területi elnök MESZK , osztályvezető főnővér, csecsemő- és gyermekosztály:

-“A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos kampányt indított, aminek lényege a pályaválasztás előtt álló fiatalok megtalálása, ugyanis nem titkolt szándékunk az, hogy a soraink közé csábítsuk azokat a fiatalokat, akik éreznek magukban elhivatottságot.”

Az egészségügy széles palettáját ismerhették meg a diákok, akik Tószegről, Tiszavárkonyból, Rákóczifalváról és Szolnokról érkeztek

Bukor Zsombor:
-“Anyukámék is itt dolgoznak és elkezdtem iránta érdeklődni, főleg ilyen doktor szakra.”

Botka Zsolt Dániel:
-“Egész kiskorom óta elég gyakran látogatom a kórházat és megtetszett nagyon ahogy segítenek az embereken és én is szeretném majd ezt így csinálni. –

A diákok az osztálylátogatásokat követően megismerhették az újraélesztés technikáját is. Így betekintést nyerve az egészségügy területeibe tudatosan választhatnak pályát jövő év elején.

Előző Ellenőrző bizottság
Következő Bővül a szolnoki hulladékszállító flotta

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás