Városfejlesztési bizottság

Eső vízzel telt kátyúk és megrepedt aszfalt burkolat. Ezek a közlekedési körülmények nehezítik a sofőrök mindennapjait az 1 és 2 buszok fordulójánál a Tallinn Városrészben. A helyzet a Balog Béla utca parkolójában sem jobb. A teljeskörű felújítás minkét esetben jövőév tavaszán kezdődik.

-A buszfordulót, a Bacsó úton megfogjuk csinálni teljesen. Ez jelenti a közműveket, a járdát és az útnak a felújítását. Illetve ugyanott a Balogh úton van egy parkolónk, egy P+R parkoló, ami úgyszintén megérett a felújításra. Ennek lesz a komplett felújítása a közművekkel és a csatlakozó járdákkal.” – mondta Molnár Iván a Városfejlesztési bizottság elnöke.

Ez már a megújult Tisza park, amit múlt héten vehettek ismét birtokba a szolnokiak. A terület komplex rehabilitációján a szakemberek nyár végén kezdtek dolgozni.

-Egy 230 millió forintos beruházásról beszélünk a Tisza park felújításánál. Új játszótér építése, új sétálórészek, közösségi tér kialakítása, növények ültetése. Tehát valószínűleg jövőév elejére egy nagyon szép parkot kapunk.” – tette hozzá bizottság elnöke.

A park területén kialakított leendő játszóteret 200 méter kerítéssel vették körbe. Az új játékelemek beépítése a jövő év elején várható.

Előző Már a 2019-es költségvetés előkészítésén dolgoznak
Következő Ülésezett az oktatási bizottság<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás