Már a 2019-es költségvetés előkészítésén dolgoznak

Egyebek mellett 11 önkormányzati alapítású, vagy tulajdonú cég 2019-re vonatkozó üzleti tervét, illetve támogatási szerződését véleményezte ma a pénzügyi bizottság. A tervezetek áttekintésére azért van szükség, hogy a jövő évi városi költségvetés összeállításakor egyértelmű adatok álljanak rendelkezésre a pontos és stabil tervezés érdekében.

-Valamennyi gazdálkodó szervezetnek a tervezési kiinduló alapja a 2018 évi bázis volt, tehát a támogatási összegeket ennek a nagyságrendnek megfelelően határozták meg. Az is elmondható összességében, hogy valamennyi cég jelezte, hogy tekintettel arra, hogy a jelenlegi bértárgyalások folynak országos szinten, ennek a hatása még nem mutatható ki az üzleti tervekben.” – mondta Bagdi Sándorné elnök

Ennek következtében várható, hogy a minimálbér emelkedése, valamint a kötelező bérminimum változása miatt, illetve a meglévő bérfeszültségek enyhítésének érdekében 2019-ben módosítani kell majd az üzleti terveken. A 11 cég között vannak olyanok is, amelyek ezeknek a változásoknak a hatásait megpróbálják önerőből kezelni, de többen önkormányzati forrásokat vesznek majd igénybe.

Bagdi Sándorné aláhúzta – -Egy megalapozott, jól végrehajtható költségvetést minél előbb szeretnénk letenni az önkormányzat asztalára és ennek a meggyorsítása folyik most tulajdonképpen. Nyilván vannak benne bizonytalansági tényezők, de ezek mind olyanok, amik év közben kezelhetők.”

A bizottság a mai ülésen valamennyi üzleti tervet támogatta, néhány szervezet esetében fordult elő, hogy az ellenzéki képviselők tartózkodtak.

Előző 20 éves a Kablay Lajos Egyesület
Következő Városfejlesztési bizottság<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás