Kiállítás a Szoboszlai Galériában

A Szolnoki Művésztelep látható ezen a képen, a város művészeti életének kiindulópontja. Számos országosan is elismert festő alkotott itt maradandót, képeikből nyílt a tárlat.

-Csak néhányat említve Bényitől Mattioni Eszteren át Pólya Tiborig olyan művek és művészek vannak bemutatva, amely a szolnoki és az azon kívüli közönség érdeklődésére is számot tarthatnak.” – mondta Szinkron: Szoboszlai Zsolt a Szoboszlai Galéria tulajdonosa.

A Szolnoki Művésztelep és a 20-ik századi szolnoki festészettörténet a magyar festőművészet egyik legszebb korszaka. A hat éves galériában immár hatodjára emlékeznek meg a művészekről. Az egyik legnépszerűbb Kléh János Toszkána című festménye, melyet a művész olaszországi utazása során készített – több, mint 100 éves. Mint mindegyik alkotáson – a táj mellett – ezen is a színek dominálnak.

-Az a jó festmény, amikor elfelejtjük, hogy a festék anyagi mivolta áll előttünk és a festék, a pigment színné alakul át. nem azt látom, hogy oda van kenve valami kenőcs, hanem oda állok a kép elé és azt érzem, hogy tavaszi égboltot látok, szépen zöldsellő füvet, szép árnyékot.” – mondta Tóth Lajos grafikus, rajztanár.

A 20-ik századi szolnoki művészek alkotásaiból nyílt kiállítás január 18-ig látogatható.

Előző Szerdán ismét jótékonysági süteményvásár<br>
Következő A Vasutas Nyugdíjas Klub évzáró ünnepsége

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás