Szerdán ismét jótékonysági süteményvásár

Díszítik az asztalokat a megyeháza nagytermében. Egy nappal az akció előtt már minden összeállt. Egyedül a süteményeket kell még elkészíteni és előkészíteni a hivatal vezetőinek és dolgozóinak akik ezúttal újra a konyhában bizonyíthatják rátermettségüket. A sütemények ellenértékét- mintegy 270 ezer forintot- tavaly az állami gondoskodásban élő gyerekek támogatására fordították, idén pedig a megye egészségügyi ellátásának színvonalához szeretnének hozzájárulni, tudtuk meg Galó Anitától, a megyei önkormányzat irodavezető- helyettesét

“Idén a Hetényi Géza Kórház javára szeretnénk fölajánlani az összegyűlt adományt. Az intézményt infúziós pumpa vásárlását tervezi az adomány összegéből.”

Ehhez azonban az kell, hogy minél többen vásároljanak a süteményekből. A szabott árakon túl természetesen megtoldható a támogatás. Tavaly volt például olyan magánszemély aki húszezer forintot szánt a célra. A szervezők nem csak süteményekkel készülnek.

“Kisérőrendezvényeket szervezünk idén még nagyobb számban mint az tavaly volt, hiszen a kilenc óra harminckor kezdődő hivatalos megnyitót követően rögtön kilenc óra negyvenöttől a Szolnok Légierő Zenekar ad egy karácsonyi minikoncertet, majd ezt követően a délelőtt folyamán tíz óra harminctól és tizenkettő óra harminctól- tehát dél körül két törökszentmiklósi fellépőnk is lesz.”

De lesznek kézműves foglalkozások, kiállítás, és ajándékvásár is a szociális intézményekben élők meglepetés termékeiből. A kíváncsiak a tizenhat óráig tartó karácsonyi jótékonysági süteményvásárra készülő finomságokról és azok készítőiről a megyei önkormányzat Facebook oldalán tudhatnak meg részleteket.

Előző Megnyitott a jégpálya a Gépipariban
Következő Kiállítás a Szoboszlai Galériában

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás