Szolnok életét jelentősen meghatározó döntések a közgyűlésen

-Szeretnénk fenntartani azt, hogy a város fejlődése változatlan ütemmel biztosítva legyen, a költségvetés erre a forrásokat megteremtse.” – ezekkel a szavakkal és a koncepció egyik legfontosabb gondolatával ajánlotta be a jövő évi költségvetést megállapító rendelet előkészítéséről szóló előterjesztést a pénzügyekért felelős alpolgármester. Szabó István szerint 2019-ben is prioritás lesz a fegyelmezett gazdálkodás, a likviditás biztosítása és az egyensúly folyamatos fenntartása. Ez jó hír és meg is valósítható – mondta Radócz Zoltán. A szocialista képviselő ugyanakkor úgy látja, hogy az elmúlt két év egyik legnagyobb kihívásával jövőre is szembe kell nézni. Hozzátette:

– -Az elmúlt 2 évben a minimálbér emelkedés, a garantált bérminimum és az ezzel együtt járó bérfeszültségkezelése intézményeink és cégeink szintjén is nagyon komoly kérdést vet fel.”

Pozitívan nyilatkozott a közgyűlés független képviselője. Tóth Istvánné elsősorban szociális oldalról közelítette meg a koncepcióban foglaltakat. Mint leszögezte:

– -Lakosságot terhelő költségek nem jelennek meg újabbak a 2019. évi költségvetési elveknél, tehát nem lesz adóemelés, nem lesz lakbéremelés, gyermek étkezésidíj-emelés és ez egy óriási dolog.”

Az elhangzottakra reagálva a pénzügyi bizottság elnöke jogosnak tartja, hogy az állam – cserébe a korábbi adósságátvállalásért – azt várja el az önkormányzatoktól, hogy saját működési kiadásaikat saját erőből oldják meg. Ez pedig – tette hozzá Bagdi Sándorné, 2019-ben is kivitelezhető. Hangsúlyozta:

– -Én úgy gondolom, hogy ez az anyag alkalmas arra, hogy egy megalapozott költségvetést készítsünk el és a megvalósításban abban pedig mindannyian érdekeltek vagyunk.”

Zárszavában a polgármester arról beszélt, hogy az adóerőképesség-vizsgálat alapján Szolnok jövőre kevesebb állami támogatással számolhat, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a megyeszékhely gazdasága tovább és sokat erősödött. Szalay Ferenc szerint a koncepcióban megfogalmazott alapelvek, célok és feladatok betartásával, illetve teljesítésével 2019-ben is tovább fejlődik a város. Kiemelte:

– -A forrásaink elegendőnek kell, hogy legyenek az elképzeléseink megvalósításához, de a takarót sosem engedjük keresztbe az ágyra. A takarónak hosszában kell tudni lenni és akkor azt gondolom, hogy rendben vagyunk.”

A jövő évi költségvetés koncepcióját végül 13 igen és 2 tartózkodó szavazattal fogadta el a közgyűlés.
A képviselők megszavazták a Tiszaligeti Strandfürdő fejlesztési költségvetésének módosítását. Mint ismert, a kormányzat 2,2 milliárd forinttal megemelve, 7,7 milliárd forintra növelte a beruházás támogatását. Így új közbeszerzési eljárást is le kell folytatni.
Jelentősen változott a közlekedésfejlesztési koncepció is. A Szántó körút újabb szakaszának kiszélesítése és ezzel együtt egy új körforgalom építése egyelőre lekerült a napirendről. Helyette több városrészben utak felújítása és járdák építése, továbbá a Tószegi út mentén egészen a Hetényi kórházig 1,4 kilométer hosszon új kerékpárút valósulhat meg. A két pályázat értéke együttesen meghaladja az 1,1 milliárd forintot.
Indulhat az Aranyi Sándor Úti Bölcsőde komplex fejlesztése – erről szintúgy döntöttek, mint ahogy arról is, hogy a következő két évben is a jelenlegi szolgáltató látja el a helyi tömegközlekedési feladatokat.

Előző Faültetés a Béresnél<br>
Következő Üzenet, több mint tízezer fiatalnak

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás