Faültetés a Béresnél

A Béres Gyógyszergyár cégvezetője és a fákat felajánló egyesület elnöke közösen ültették el a fákat a vállalat legutóbb átadott új üzeme előtt. A Természet Békéjének Követei folyamatosan figyelik a szolnoki cégeket, intézményeket és egy-egy lombkoronás növénnyel jutalmazzák azokat, akik tesznek a környezetért. Ilyen a Béres is.

-Mi nagyon örültünk ennek az adománynak, hiszen a Béres is fontosnak tartja a környezetének a védelmét. Az elmúlt évek beruházásait lezárva a környezetünket is szépítettük, több, mint 100 fát ültettünk, több száz cserjét ültettünk, füvesítettünk.” – mondta Dr. Bischof Zsolt cégvezető, Béres Gyógyszergyár.

Mind a két facsemete a határon túlról érkezett. Ez a diófa Erdélyből került Szolnokra, az akác pedig Kárpátaljáról.

-Ez pont a természetvédelemmel kapcsolatosan van, mert a méhecskéknek már nem nagyon van, hol mézelni és az egyik legjobb mézelő fa az akác. Ilyen megfontolásból döntöttünk úgy, hogy fölajánlunk kettőt a cégnek és nagy örömünkre el is fogadták.” – mondta Hetrovicz György elnök, Természet Békéjének Követei.

Miután elültették fákat közös imát mondtak értük – a Kun miatyánk hangzott el.

Előző Együttműködési megállapodás
Következő Szolnok életét jelentősen meghatározó döntések a közgyűlésen<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás