Új repülőgép roncsdarabok a Reptárban

Az amerikai B-17-es bombázó maradványai a Reptárban. Október 25-én emelték ki a Dunából, azóta az üledéktől és iszaptól megtisztították. A felületi rozsdát még meg el kell távolítani, a futóművet és a futóballont is rendbe kell tenni, ám ezeket a munkálatokat már a hangárban végzik, így a látogató közönség figyelemmel kísérheti a folyamatot. A gép 1944. július 30-án kapott találatot és zuhant le, azóta feküdt a Duna medrében.
“A történetével kapcsolatban érdekes, hogy ezen a helyszínen nem szerepel lezuhant repülő, de készült egy lista, azon már rajta van. Jelentős része a szárazföldre zuhant, másik része a Dunába esett, amik elő kerültek, a folyó mederbe zuhant darabok.” -mondta MAGÓ KÁROLY zászlós, roncskutató.
A B-17-es az amerikai légierő 4 motoros gépe, a II. világháború egyik legnépszerűbb nappali bombázója. Jó sérülésállósággal rendelkezett, nagy számban használták magyar célpontok ellen is. Egy ilyen bevetésen kapott találatot. Feltehetően már a levegőben több részre szakadt, így került a szárazföldre és a folyóba is. A tisztítást követően a ballont visszahelyezve a felnire, a futóművet függőleges állapotban láthatja majd a közönség. Mivel a Dunában maradtak még roncsdarabok, a területet védettség alá vonták, a mentést pedig egy év múlva folytatják.

Előző Horogra akadtak a rapsicok
Következő Egészség hét a Csicsergő Tagóvodában

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás