Ülésezett az oktatási, kulturális és ifjúsági bizottság

Szolnok önkormányzata többféle támogatási formával igyekszik segíteni a városban tanuló fiatalokat. Ennek egyik módja a középiskolások által igényelhető ösztöndíj.

-A város minden évben támogatja a városban élő és tanuló tehetséges fiatalokat. Azokról a fiatalokról van szó, akik legalább 4,2 -es tanulmányi átlaggal rendelkeznek vagy valamilyen országos vagy kimagasló sportteljesítménnyel, tanulmányi verseny eredménnyel rendelkeznek.” -nyilatkozta Falusi Vajk, az oktatási, kulturális és ifjúsági bizottság elnöke.

Szolnok Város Középiskolai Ösztöndíjára szolnoki lakóhelyű, érettségivel nem rendelkező, középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló, a 22. életévét még be nem töltött fiatalok pályázhattak. Idén 54-en részesülnek a támogatásban. Ez két egyenlő részletben kerül folyósításra a 2018/2019. tanév I., illetve II. félévében. A második részlet folyósítása előtt a pályázati követelményeknek való megfelelést a pályázónak ismételten igazolnia kell majd. A mai ülésen a Bartók Béla Alapfokú Zeneiskola vezetőjének megbízásáról és Szigligeti Színház felújításával kapcsolatos műszaki feladatok ellátásáról is szó volt. A döntéseket a csütörtöki közgyűlés tárgyalja majd.B:

Előző Városi megemlékezés <br>
Következő Bemutatkozik az IL-18

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás