CLLD programok és pályázati lehetőségek

2017-től 2020-ig tart a CLLD program. Ennek célja igen sokrétű. Elsődlegesen, a szolnoki közösség megerősítése, a település népességmegtartó erejének fokozása és a helyi szervezetek fenntartható működésének elősegítése. 600 millió forint áll rendelkezésre a kijelölt feladatok teljesítésére.

– A CLLD program keretében – ez egyébként egy három éves program, amit az Európai Unió finanszíroz- lehetőségünk nyílt pályázati felhívások megjelentetésére. Ez a többesszám első személy a Helyi Akciócsoportot jelöli, aminek a szolnoki Városfejlesztő Zrt. a munkaszervezete. A munkaszervezet feladata ezeknek a pályázatoknak az előkészítése, terveztetése, a pályáztatási rendszer lebonyolítása.” -nyilatkozta Kertészné Bokor Zsuzsanna a CCLD program szakmai vezetője.

A felhívásra nonprofit-jellegű szolnoki székhellyel vagy telephellyel rendelkező szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet. Az igényelhető összeg másfél és négy millió forint között tervezhető.

-Első sorban programokat támogat, program-típusú tevékenységeket Az nagyon fontos és ami nagyon jó hír a helyi közösségeknek, hogy minden ilyen program-típusú pályázatban 45 százalék-mértékben lehet eszközbeszerzéseket megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy egy civil szervezet vagy nonprofit-jellegű – akár KKV is – ha a helyi közösségi programhoz kíván eszközt vásárolni, akkor akár a három év során 4 millió forintot is el tud költeni eszközök vásárlására.”-mondta a projekt vezetője.

A programoknak a szakmai közösségeket, mélyszegénységben élők vagy társadalmi leszakadással fenyegetett közösségek tagjait kell megszólítani. Célcsoport még a fogyatékos személyek, a gyermekek és fiatal családok, valamint az időskorúak. Bővebb tájékoztató a CLLDSZOLNOK.HU oldalon található.

Előző Német gyakornok a Levéltárban
Következő Új gyárrészleget avatott a Béres

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás