Német gyakornok a Levéltárban

Anna Lüders Szolnokot azért választotta, mert az Év levéltára a megyeszékhelyen található. Mentora három napon át kalauzolja az intézményben.

-Az Országos Levéltár ad neki tulajdonképpen otthont és ennek keretében jelentkezett a mi levéltárunk, illetve Én, hogy lenne kedvem bemutatni a mi levéltárunk tevékenységét is. Ezt három napba sűrítettük bele, úgy, hogy mindenféle munkatevékenységgel megismerkedhessen.” -nyilatkozta Maslowski Madlen levéltáros.

A Berlinből érkezett gyakornoknak bemutatták a szolnoki intézményben található iratállományt, aki természetesen nagy hangsúlyt fektet a német nyelvű dokumentumok tanulmányozására. A levéltár-pedagógia tevékenységének megismerése érdekében pedig egy óvodásoknak szóló kiscsoportos foglalkozást is beiktattak a programjába.

A Németországból érkezett vendég szerint fotos, hogy a főváros mellett vidéken is tapasztalatot szerezzen.

-Úgy gondoltam a kezdetektől fogva, hogy nem csak a nagy levéltárat, tehát a budapestit ismerem meg, hanem a vidékiek közül is a jobbakat. Szolnokra azért esett a választásom, mert a kultúra a város szívében van, a város szívét képezi.”-mondta Anna Lüders.

Anna a levéltáron kívül az Aba-Novák Agóra Kulturális Központba és a Reptárba is ellátogat a hét folyamán. Összesen 8 hetet tölt Magyarországon.

Előző 40 éves osztálytalálkozó a Rákócziban
Következő CLLD programok és pályázati lehetőségek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás