Leleplezték Ittebei Kiss József hadnagy szobrát

A történelmi zászlók bevonulásával kezdődött a szoboravató ünnepség. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis névadójának életútját Magó Károly zászlós ismertette. Az első világháború kitörésekor Ittebei Kiss József tanulmányait félbehagyva önként jelentkezett a hadseregbe. A pozsonyi 72-es gyalogosezredbe osztották be, alapkiképzését követően az orosz frontra került. 1916. május 1-én előléptették tizedessé, majd az olasz fronton harcoló, 24. repülőszázadhoz irányították. Az első világháború alatt számos légi győzelmet ért el és legendás hírnévre tett szert.

-1918 május 24-én Gerald Birks jelentette, hogy lelőtt egy vadászgépet. Ekkor ért véget egy rövid élet és született egy olyan legendás hős, aki halála után 100 évvel is összeköti az egykori ellenségeket a magyarokat és az olaszokat. Halálát mély gyász követte. Felesége ezután nem házasodott meg, magányban élt és 52 évig minden nap kijárt a pilóta sírjához.” – mondta Magó Károly zászlós.

Ittebei Kiss József legendáját mi sem mutatja jobban, minthogy halálának helyszínén Olaszországban is emlékeznek rá a mai napig, a hegycsúcsra vezető ösvényt pedig róla nevezték el.

-Benne van ebben a szoborban a lélek. Én úgy érzem, hogy benne van minden világháborúban eltűnt és meghalt hős lelke és a művész családjának, őseinek a lelke, minden pilótának a lelke. Benne van egy fájdalom is. Az utolsó légiharc fájdalma, amikor lezuhant.” – mondta Dr. Koller József dandártábornok, bázisparancsnok.

Dr. Koller József beszédében köszönetet mondott az alkotónak, Pogány Gábor Benő szobrászművésznek, majd elmondta: különleges érzés lesz minden nap elmenni Ittebei Kiss József szobra előtt. Az alkotás mindenkinek erőt kell, hogy adjon. A bázisparancsnok ezüstemlékérmet adott át annak a hat pilótának, akik részt vettek az -Ittebei emléktúrán”.

Az ünnepi pillanatok után jött a várva várt pillanat, a szobor leleplezése. A leleplezés után Kálinger Roland tábori lelkész szentelte meg a szobrot, majd mondta el ünnepi beszédét.

-Csodálattal állunk itt ezen alkotás előtt, mely ötvözi a régit az újjal. A múltat a jelennel. Ebbe a szoborba öntöttük kegyeletünk minden rezzenését, akaratunk jövőt formáló szilárd elhatározását. Szeretetünk és tiszteletünk megtestesítője ez az alkotás.” – mondta a tábori lelkész.

Az alkotás 150 kilogramm, viaszfeszítéses bronzöntési eljárással készült, a művész egy hónapig dolgozott rajta. Ittebei Kiss József hadnagy szobra előtt koszorút helyezett el Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, Szalay Ferenc Szolnok polgármestere és Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés nevében Piroska Miklós elnök és Fehér Petra alelnök, a Szolnoki Járási Hivatal vezetője Dr. Bozó Andrea , a Reptár nevében Kovács Ákos igazgató valamint a helyőrségbe települt szervezetek parancsnokai.

Előző Elkezdődött a bicikliutak tisztítása
Következő Legjobbak közt a szolnoki festő

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás