Itt alakították ki a szolnoki gettót. A Palikán Szálló környékére 1944. után több, mint ezer embert hurcoltak el Szolnokról és környékéről. Közülük alig pár százan élték túl a haláltáborokat, vissza a túlélők közül is csak néhányan tértek. Az áldozatokra emlékeztek az emléknapon. De a tragédiát nem csak ők élték meg -mondta Szalay Ferenc polgármester- hanem azok a barátok, szomszédok is, akik mellől elvitték az ismerősöket.
“Mindenkinek felelőssége, hogy ezt még egyszer nem szabad megengedni, soha nem juthatunk oda, hogy az emberi életet semmibe vegyék. Nem lehet senki olyan, aki felsőbbrendűnek hiszi magát és embernek gondolja magát, mert messze nem az.” -emlékezett SZALAY FERENC polgármester.
Az egykori szolnoki gettó területén emlékkövet avattak, hogy az arra járók nap, mint nap láthassák mi történt itt annak idején.
“Egykor 1100 zsidó élt Szolnokon. Gettóba kényszerítésük előtt listát állítottak össze róluk. Ma ne csodálkozzon senki aki ilyen listákat gyárt, ha ilyen előzmények után a jóérzésű emberek értetlenül szemlélik a történteket.” -mondta HEISLER ANDRÁS.
Az emlékkő megkoszorúzásával fejet hajtottak az áldozatok előtt. Ezt követően a résztvevők együtt indultak a “botlató kövekhez”. Azokhoz a Szolnok utcáin, egy-egy bejáratnál elhelyezett emléktáblácskákhoz, melyeken egy-egy név áll. Azoknak a neve, akiket abból az épületből hurcoltak el. Varga Béla Holokauszt túlélő a Galériában emlékezett.
A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja Szolnokon emlékfutással zárult.