Áldatlan állapot a kórház környékén

Várakozni tilos tábla a kórház melletti Avar utcában. Bár most nem áll ebben az oldalban egy autó sem, a sárban jól látszik, hogy rendszeresen várakoznak itt az autósok.
A másik oldalon a lakók kövekkel próbálják megelőzni, hogy a kórházba igyekvők és a fizetős parkolókat elkerülők ne állják el a kapuikat.

Szabó Zoltán osztályvezető, Közterület-felügyelet:

-“A közterület felügyelőinknek a napi szolgálatába be van építve a kórház környéki utcáknak az ellenőrzése. Pontosan azért mert több lakossági bejelentés is érkezett, hogy kapubejárókat, járdát elfoglalnak, illetve tiltó tábla hatálya alatt parkolnak. Ezért naponta akár ötször – hatszor megfordulnak ott a közterület felügyelők, és a mai napon is észleltek szabálysértést. –

Ami az autósoknak a jogszabály szerint 10 ezer forintos bírságot jelent. Ez pedig itt már a Gáz utca, a kórházzal szemben lévő bolt mellett.

Mint megtudtuk az autóban ülve sem szabályos várakozni.

-“A szabályszegés elkövetése szempontjából irreleváns, hogy benne ül-e a sofőr az autóban vagy nem. Alapvetően mi elsődlegesen a figyelmeztetést alkalmazzuk, tehát ha felszólítjuk és elmegy akkor figyelmeztetéssel zárul az eljárás. De ha felszólításra nem hagyja el a zöld területet, ami önkormányzati rendeletben rögzített szabályszegés, akkor feljelentjük, szabálysértési eljárást kezdeményezünk a szabálysértési előadónál vele szemben-tette hozzá az osztályvezető.

Tény, hogy már nemcsak a kórház területén-borsos áron, hanem a kórház mellett kialakított nyilvános parkolóban is lehet -városi díjszabásért- várakozni, sokan mégis a környező utcákat használják erre a célra ingyenesen. Az itt lakók bosszúságára.

Előző Brüsszel ismét a földspekulánsok oldalára állt
Következő Égnek a lámpák az Orosz György úti parkolóban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás