A szolnoki lett -Az év levéltára”

A Magyar Nemzeti JNSZ Megyei Levéltára az Év levéltára díj 2017 elismerést kapta. A díjat a Magyar Levéltárosok Egyesülete alapította, a kapcsolódó pályázatot a Nyitott Levéltárak programsorozatban idén hatodik alkalommal hirdette meg. Az elismerés a kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltári intézmények elismerését szolgálja.

-A mostani díjazott a Magyar Levéltár JNSZ Megyei Levéltára, teljes mértékben megérdemelten, kiemelkedő pályázatot nyújtott be, és a pályázatnak nem az a része a fontos, hogy hogyan írjuk meg, hanem az a több évtizedes szakmai tevékenység, ami itt zajlik, ennek az elismerése a mostani díj.” – mondta Kenyeres István, elnök.

Az 1876 óta működő megyei levéltár most éli egyik legpezsgőbb időszakát -fogalmazott Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, aki ünnepi beszédében a szolnoki levéltárosok munkáját is méltatta.

-Nemcsak emlékek tárháza, hanem nagyon sok olyan személyes kapcsolódásé és ahogy hallottuk családfák kiderítése, a régmúlt eseményeinek felderítéséig abszolút teljes képet kaphatunk szülővárosunk, de az egész megyénk múltjáról és az egykoron itt élő emberek életéről is.”

A JNSZ Megyei Levéltár országosan kiemelkedő szakmai munka terén. Az elmúlt időszakban számos kötetet jelentetett meg, melyek különböző területeket fednek le. Népszerű a Levéltári esték című rendezvényük, emellett több tematikus programot, pedagógiai foglalkozásokat szerveznek diákok számára.

-Nagyon örültünk ennek az elismerésnek, hisz az egyesület ezzel több éves munkánkat ismerte el. Ez a díj lényegében minden munkaterületet érint, a technikai dolgozótól kezdve a szakmai munkán át egészen a tudományos munkáig.” – mondta Horváth Gergő, igazgatóhelyettes.

Az év levéltára díjat a szolnokin kívül eddig öt intézmény: a fővárosi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Hajdú-Bihar Megyei valamint a veszprémi levéltár kapta. A Magyar Levéltárosok Egyesülete február végén az év levéltári kiadványait jutalmazza majd.

Előző Lezárult a -Tiszaroffi Ösztöndíjpályázat” első szemesztere<br>
Következő Rákellenes világnapi rendezvény<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás