Hagyó Tamás a Városi Kollégiumban

Hagyó Tamás neve ismerősen cseng Szolnokon: mindenki látta már ugratásait a kocka Ladával vagy azt, ahogyan krosszozik. Arra is volt példa, amikor a Szapáry úton driftelt és felgyújtatta magát – természetesen a show kedvéért.
Neki sikerült megvalósítani gyermekkori álmát: már több mint tíz éve kaszkadőrként dolgozik, számos kasszasikerű filmben szerepelt. Játszott Bruce Willissel a Die Hard-ban, Jason Stathammel a Spyban. Legutóbb pedig a nagy sikerű magyar filmben, a Viszkisben láthatta a közönség. De nem ezekhez a filmekhez fűződik legkedvesebb élménye.

-Nagyon érdekes volt Dwayne Johnsonnal forgatni a Herkulesben, ő azért elég nagy akciókarakter, vele és a dublőreivel nagyon jó volt együtt dolgozni.” – mondta a kaszkadőr.

Ez pedig már a Katedrális című filmsorozat egyik epizódja. Ez volt az a jelenet, amikor a szolnoki -túlélő” először életében igazán megijedt. Hagyó Tamás a világ egyik leghíresebb kaszkadőriskolájában tanult, ahová eddig egyetlen magyarnak sem sikerült bejutnia. Sikere példa minden szolnoki fiatal előtt. A kaszkadőr szerint nincs lehetetlen.

-Mindig magamból indulok ki, és igenis el lehet érni azt, amit az ember szeretne. Így egy vidéki kisvárosból is, csúnyán hangzik, de Szolnok hiába nagyváros mégiscsak csak kisváros Budapesthez, és a világhoz mérten.” – folytatta Tamás.

-Én nagyon örültem neki. Rita néni a nevelőtanárunk a kollégiumban, ő hívta meg. Nagyon örültünk, hogy elfogadta a meghívásunkat és vártuk azt, hogy megtudjunk minél többet róla.” – mondta az egyik diák.

Hagyó Tamás elmondta: ez a filmes évad is sok izgalmas percet hozhat számára. Hazánkban forgat idén Will Smith, sőt a Terminator 6 jeleneteit is Budapesten veszik föl. A kaszkadőr bízik benne, hogy Arnold Swarzenegger filmjében is kamatoztathatja tudását.

Előző Meghosszabbították a pályázati határidőt
Következő Nagyobb összeghez jutnak a magyar méhészetek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás