Ovisok bagolylesen

Az elmúlt néhány évben megsokasodtak a fülesbaglyok Szolnok belvárosában. A TESZ Székház belső udvara mágnesként vonzza a ragadozómadarakat. Juhász József, a TESZ megyei elnöke így nyilatkozott erről:
-A baglyok a környező épületek felújításával olyan élőhelyet találtak maguk számára, ami kellemesen meleg még a téli időszakban is és a szandai réten történő egerészés, vadászgatás után, ide húzódnak vissza a TESZ, Szapáry Út 19. szám alatti székházában.”

A közelben lévő óvoda nevelői kaptak az alkalmon és egy zöld foglalkozás keretében élménysétára vitték a kicsiket.
Az intézmény pedagógiai programjának egyik fontos és hangsúlyos eleme a környezettudatosságra nevelés.

-Nevelési programunk még sikeresebb megvalósításához minden nevelési évben projekteket tervezünk. Így ennek a projektnek is illeszkedett a témája a mai naphoz. Hiszen baglyokról, madarakról adunk a gyermekeknek ismeretanyagot és személyes élményszerzés megtervezésével, megszervezésével még erősítjük bennük ezeket az ismereteket.” -mondta Hanó Jánosné, a Városi Óvodák Szapáry Úti Tagintézményének vezetője.

A Hová hová kismadár névre keresztelt nevelési projekt keretén belül madarakról szóló verseket és dalokat is tanulnak a gyerekek. A program célja, hogy a környezetszeretet és természetvédelem a gyerekek belső igényévé váljon.

Előző Bemutatták a FIDESZ- KDNP jelöltjeit.
Következő Folytatódott a tanúk meghallgatása a Kun Mediátor ügyben<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás