Népszerű a Gépipari jégpályája

Január harmadikán nyílt meg a Jendrassik György Gépipari Szakgimnázium udvarán felépült jégpálya. A 450 négyzetméteres, valódi jéggel borított pályát a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum és a Szolnoki Tankerület diákjai használhatják testnevelés óra keretében és felügyelettel. Ottjártunkkor épp a Szegő Gábor Általános Iskola negyedikesi töltötték a jégen testnevelés órájukat.

A gyerekek többsége nem először húzott korcsolyát.
A pályát nemcsak a rutinos tanulók használhatják, az is a cél, hogy megtanuljanak azok is, akik eddig bátortalanok voltak. A pályát minden szolnoki iskola használhatja – időpont egyeztetést követően.

-Figyeljenek arra, amit mi kiküldtünk, ezekre a szabadidő sávokra. Tervezzük további nyílt hétvégék meghirdetését is, elsősorban az időjárás függvényében, de mindenképpen várjuk a szolnoki középiskolásokat és az általános iskolásokat is külön idősávokban. – mondta Kiss Ferenc, szakmai főigazgató-helyettes.

A pálya február 28-ig várja a szolnoki diákokat.

Előző Új tornatermet avattak Besenyszögön
Következő Hamarosan virágba borulnak a városszerte kiültetendő növények<br><br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás