MSZP sajtótájékoztató

-Fizetésemelést! 2010 óta nem emelte a kormányzat a közalkalmazotti bértáblát, a köztisztviselői illetményalapot!” Ez a szöveg volt olvasható azon a papírlapon, melyet az MSZP választókerületi elnöke és önkormányzati képviselője ragasztott ma a szolnoki Polgármesteri Hivatal ajtajára. Györfi Mihály elmondta: pártjuk kiáll a közszolgálati dolgozók mai indult, országos sztrájkja mellett.

-Igazságtalannak tartjuk, ami velük zajlik. Kikérjük azt, hogy a mai napig nem tárgyalt velük a magyar kormány. Különösen fontosnak tartjuk, hogy ezzel a sztrájkkal felhívják a figyelmet. Mi pedig szeretnénk erősíteni Szolnokon is, hogy nincsenek egyedül, támogatjuk őket, kiállunk értük.” – mondta Györfi Mihály, választókerületi elnök.

Megdöbbentő, hogy a szociális ellátásban dolgozó közalkalmazottak döntő többsége minimálbérért dolgozik Szolnokon. – vette át a szót Radócz Zoltán. Az önkormányzati képviselő szerint tarthatatlan, hogy egy 30 éve dolgozó védőnő épp annyit keres mint egy pályakezdő a megyeszékhelyen.

-Elmondják az intézmények, hogy így nagyon nehéz munkavállalókat találni. Nagyon nehéz a fiatalokat a pályára állítani. A közalkalmazotti tábla nem-emelése azt eredményezte Szolnokon, hogy összeértek a bérek, mindenki ugyanannyit keres, mindenki minimálbért kap.”

A bértáblán változtatni kell, a 8 éves mozdulatlanságot meg kell törni – fogalmazott Radócz Zoltán. Szerinte csak így lehet a szakma hitelességét is hosszú távon visszaállítani.

A Kossuth téri sajtótájékoztatót követően közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Fidesz Szolnoki Szervezete. Véleményük szerint álságos az MSZP béremeléssel kapcsolatos kritikája, hiszen pontosan az ő kormányzásuk idején torpant meg hazánk dinamikus fejlődése, s került Magyarország a csőd szélére! A Fidesz- kormányzás újra talpra állította a gazdaságot, s évről évre fenntartható mértékben emelkednek a bérek. A közalkalmazotti béremelésre minden minimálbér-emelés hatással van, hiszen ahhoz igazodik a bértábla. Ugyanakkor az önkormányzat is mindent megtesz azért, hogy lehetőségei szerint emelje a hivatali dolgozók bérét. -áll egyebek mellett a közleményben.  

Előző Fabrikett
Következő Bagolyköpet<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás