Idén sem lesz olcsó albérletben lakni

A belvárosban, de akár Szandaszőlősön is bérelhetnek ingatlant azok, akiknek nincs saját lakásuk. A havidíj a mérettől, bútorozottságtól, felújítottságtól, illetve attól is függ, hogy a város melyik pontján található. Szegedi Adám 4 éve lakik albérletben. Õ a bérleti díjjal és a havi kiadásokkal együtt minden hónapban nagyjából 80 ezer forintot fizet.

-Az albérlet keresés néha nehéz, mert sok a hátulütője. Egy az, hogy egyáltalán hol van, illetve mennyibe kerül. Általában a belvároshoz közel próbálok inkább albérletet keresni. De szerencsére ebbe a háztömben sikerült itt. A rezsi és a kiadások egész jók a mostani viszonylat között.”- mesélte Szegedi Ádám.

A bérleti díjak tekintetében városonként jelentős szórás tapasztalható. Szeged külvárosában akár 70 forintért, míg a belvárosban 120 ezer forintért lehet lakást bérelni. Budapesten az árak 100.000 forintnál kezdődnek. Szolnokon sem jobb a helyzet. A városban 50 ezer forint és 110 ezer forint között mozognak a bérleti díjak, ami nem tartalmazzák a fenntartási költségeket.

-Lehet találni a városban albérleteket, de nagyon keveset. A régiekből kiindulva nagyon kevés albérletünk volt, ez generálta föl ezeket az árakat. Akik keresik azok inkább a fiatalok, akik vidéken laknak és bent a Szolnoki életben találták meg munkahelyüket.”- mondta Ancsin Zita a CasaNetWork irodavezetője.

Fontos, hogy az albérlő és a főbérlő megegyezését szerződésben is rögzítse. A nyomtatványt bárki letöltheti az internetről. Ez szerződés a bérlő adatai és a bérbeadás feltételei, valamint időpontja mellett a kaució összegét is tartalmazza.  

Előző Napszédítők tánckoncert
Következő Elkezdődött az óvoda, iskola, több a beteg gyerek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás