Adójogszabály változások 2018-ban

Január elsejétől adómentessé vált a diákhitel-törlesztésre adott támogatás. A munkáltató ezáltal a munkavállalónak az előírt kötelező törlesztőrészlet erejéig, de havonta legfeljebb a minimálbér 20 százalékáig terjedő összegig adhat adómentes támogatást a hitel törlesztéséhez. A mentességek közé került az első, sikeres nyelvvizsga díjának jogszabály szerinti megtérített összege. A személyi jövedelemadó törvényváltozásai az ingatlan bérbeadókat is érintik.

-Említhetem az ingatlan bérbeadáshoz kapcsolódó adózási szabályok változását. Ahol eddig az ilyen 1 millió forint feletti jövedelem után 14%-os egészségügyi hozzájárulást kellett fizetni, ez 2018 januárjától nincsen.”- mondta Csányi Péter az Adó- és Vámhatóság megyei osztályvezetője.

A változás az általános forgalmi adóra is kiterjed. Az internet-szolgáltatás ÁFA-ja 18%-ról 5%-ra, míg a hal hús ÁFA-ja 27%-ról 5%-ra csökken. Csányi Péter kiemelte, hogy a módosítások azokat a tanulókat és felsőfokú iskolarendszerben hallgatókat is érintik, akik eddig a kis adózók körébe tartoztak.

-Eddig ők főállású KATA-sok voltak. Tehát 50 ezer forintot fizettek. Ez most megváltozik, mégpedig számukra kedvező irányba. 25 ezer forint lesz a kötelezettség. Õk nem főállású KATA-s alanyok lesznek, hanem mellékállásúnak minősülnek.”- tett hozzá Csányi Péter.

Az adózók 2018-tól kötelesek külföldi bankszámlájukat is bejelenteni a NAV nyilvántartásába. Az Adó-órák keretében a hivatal mentor programját is bemutatták, melynek célja az idei évben induló, kezdő vállalkozók és cégbejegyzésre kötelezett kedvező vállalkozások támogatása.
 

Előző Vándorkiállítást indít a megyei levéltár<br>
Következő Megavers X. jelentkezés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás