A szolnoki laktanyát is érinti a honvédségi felújítás

Az idén elkezdődik a laktanyák fejlesztését célzó program: a hódmezővásárhelyi, a tatai és a szolnoki bázisokra mintegy 11 milliárd forintot költenek. Emellett a 2018-as költségvetési évben országszerte 16 városban épül lőterekkel is felszerelt honvédelmi sportközpont.

Egy afgán misszió indul Szolnokról. Egy ilyen váltás a hamarosan érkező két A319-es Airbus repülőgép egyikével utazhat, a tervek szerint ugyanis tavasszal már bevetik a gépeket. Az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet ennek kevesebb mint feléért vették.

A 2017-2019-es költségvetési években a tárca 10 milliárd forintért szerezhet be tüzérségi eszközöket és lőszereket, ugyancsak 10 milliárd forintot költhet el 2018 és 2023 között korszerű katonai radarokra.
Több mint 20 milliárd forintért 12 darab Mi-24-es harci helikoptert és egy Mi-17-es közepes szállítóhelikoptert újítanak fel Oroszországban, és szó van a Gripen harcászati repülőgépek rakétafegyverzetének korszerűsítéséről is.

A honvédség páncéltörő képességének fejlesztése érdekében vállról indítható, többcélú rakétafegyverzet beszerzéséről is döntött a kormány az év végén. A rakétarendszerre 2026-ig 20 milliárd forintot költhet a honvédelmi tárca.

Folytatódik a honvédelmi életpályához kapcsolódó bérrendezés, 2018. január 1-jétől a katonák illetménye 5 százalékkal emelkedik. Emellett nőnek a béren kívüli juttatások is, példaként említik, hogy a honvédelmi tárca által biztosított nevelési és a tanévkezdési támogatás az idén 25 százalékkal emelkedik, előbbi összege 20 ezer, utóbbié pedig 30 ezer forint 2018-ban.
 

Előző Ingyen horgászhatnak a gyerekek a Tisza-tavon<br>
Következő Szolnok 2017-es anyakönyvi adatai <br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás