Kormányhivatal ruhaadomány

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal munkatársai is a rászorulók segítségére siettek. Az összegyűjtött téli ruhaneműket ma juttatták el három egyházi civil szervezetnek, amelyek gondoskodnak a szétosztásról.
Kedden délután gurult be a kisteherautó a Szolnoki Katolikus Karitász Temető úti székhelyére. A megyei kormánymegbízott felhívására több mint 50 zsáknyi, használt, de jó minőségű, jó állapotban lévő téli ruhaneműt gyűjtöttek össze a kormányhivatal dolgozói. A ruhaadományból jutott a Katolikus Karitászon kívül a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Családok Átmeneti Othonába is. Mint Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott elmondta, „három olyan egyházi civil szervezetet céloztunk meg, amelyeknek a segítségével biztosak vagyunk abban, hogy a lehető legjobb helyre jut el az adományunk. Ennek tükrében kívánok áldott, békés karácsonyt és köszönöm a kollégáimnak azt, hogy a kormányhivatal hozzá tudott járulni a segítséghez.” A ruhaadományt a szervezetek osztják szét a rászoruló családok között, akiknek segítése érdekében továbbra is várják a tartós élelmiszereket, ruhaféléket, ezzel is megkönnyítve az ünnepvárás napjait a nehéz helyzetben lévők számára.

Előző Hulladékból díszek
Következő Újabb Olaj diadal, 72-69-re győzött a Szolnok + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás