Rektori konferencia

Gyökeres változás a felsőoktatásban. Szolnokon tartották a Magyar Rektori Konferencia Főtitkári Kollégiumának soros ülését. A megbeszélések középpontjában természetesen a minapi kormánydöntés és annak várható hatása állt.
Átalakulás előtt a magyar felsőoktatás. Mint ismeretes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, egész pontosan 10.480-an vehetnének részt ilyen képzési formában. A döntés- vélik a felsőoktatásban dolgozók- drámai változást hoz. A főtitkári kollégium tagjai ma elsősorban az intézmények szemszögéből latolgatták a lehetőségeket. A legfontosabb kérdés, hogy az állami- és a részösztöndíjas keretszámokat milyen elvek alapján fogják elosztani. „Hogyha regionális alapon osztják el, akkor ez valószínűleg pont a nagy intézményeknek lesz hátrányos, hogyha a felvételi jelentkezés alapján, pontszám alapján akkor nyilvánvalóan a nagy intézmények, népszerű intézmények ebből még akár profitálva is kijöhetnek.”- vélekedett Dr. Rónai Zoltán az MRK Főtitkári Kollégium elnöke. Ez persze a felvételizők szempontjából is fontos kérdéseket vet majd föl. Így akinek eddig már volt elképzelése, annak ismét át kell gondolni, hol szeretné megkezdeni tanulmányait 2013 szeptemberétől. A Szolnokon ülésező főtitkári kollégium is hallatja a hangját, a döntéshozók számára sem lehet érdektelen mi az érintettek véleménye. A felsőoktatási intézmények helyzete kapcsán ma sok a találgatás. A fókuszban természetesen a tandíj kérdése áll, mely egyes kimutatások szerint európai viszonylatban arányaiban Magyarországon lesz a legmagasabb. Ez azonban- erősítette meg a főtitkári kollégium elnöke- még önmagában hamis képet festhet, hiszen a rendszer mögött sokszínű finanszírozási rendszer épülhet, melynek fő eleme a már működő diákhitel.

Előző Idő előtt elkészül
Következő Az adósságátvállalásról tárgyalnak

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás