Az ünnepek veszélyei

Nem árt az óvatosság. Az ünnepek előtt és alatt jellemző bűncselekményekről tartottak délelőtt sajtótájékoztatót a megyei rendőrfőkapitányságon. Mint elhangzott, a karácsonyi készülődést a betörők és a tolvajok is számon tartják.
Bár a karácsony köztudottan a szeretet ünnepe, vannak haszonlesői is a jeles dátumnak. A készülődés szinte minden mozzanata veszélyt rejt magában. A bevásárlóközpontok és a piacok területén feltűnnek a zsebesek és a gépkocsifeltörésre szakosodott bűnelkövetők. A rendőrség értékeink fokozott védelmét javasolja. Pénztárcánk, irataink legyenek a táska rejtett zugában, a leparkolt autóba soha ne hagyjunk látható értéket.„Azt is tapasztaljuk, hogy az említetteken túl a pénzintézetek, illetve a postahivataloknak a veszélyeztetettsége is megnő ebben az időszakban. Elsősorban itt a vagyon elleni bűncselekményeknek az elkövetésére gondolunk, valamint a rablások elkövetésére. A vagyon elleni bűncselekmények vonatkozásában az alkalmi, illetve a zseblopásokat kell kiemelnünk.”- hangsúlyozta Bajári Attila rendőr alezredes, rendészeti igazgató. A korai sötétedés is a tolvajok malmára hajtja a vizet. Tárcánkban- javasolják a rend őrei- csak annyi pénzt hordjunk amennyit el is szándékozunk költeni.„Tömegközlekedési eszközön elsősorban a fel- és leszállásnál figyeljünk oda a környezetünkre illetve értékeinkre. Vásárláskor, illetve az áru válogatásakor lehetőleg figyeljünk arra, hogy ne hagyjuk őrizetlenül a táskánkat, illetve a tárcánkat se.” A rendőrség fokozott jelenlétet ígér az ünnepek havában. Ám ez nem azt jelenti, hogy a megszokott ellenőrzések elmaradnak. Különösen odafigyelnek például a kerékpárosokra, akiket a mikulás is megállíthat majd. Akit a karácsony kapcsán adománygyűjtők állítanak meg, ne csupán arra figyeljenek, hogy közben kerékpárjuk kormányát és táskájukat is biztosan kézben tartsák, hanem arra is, hogy készpénzt senkinek ne adjanak- a rászorulóknak gyűjtő legális szervezetek ugyanis számlára várják a jótékony hozzájárulásokat- hangzott el a sajtótájékoztatón.

Előző Szertelenül is jól érezték magukat + video
Következő Megnyitott az Karácsonyi falu a Kossuth téren + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás