Szertelenül is jól érezték magukat + video

Szertelenül az Szer-Telen Ifjúsági Házban. Napjaink nagy problémája a fiatalok alkoholtól és kábítószerektől sem mentes élete. A rendőrségi prevenciókon át egészen a különböző fórumokig mindenhol ennek megoldására keresik a választ. A Szer-Telen Ifjúsági Házban pedig meg is találtak – itt minden káros szer tiltólistás, a fiatalok pedig ezek nélkül is jól érzik magukat. Így történt ez ma délután is.
A középiskolás korosztály a legveszélyeztetettebb, a legsűrűbben ők találkozhatnak a alkohollal, cigarettával, kábítószerrel. De nem itt. A Szer-Telen ifjúsági házban még az energiaital is nemkívánatos kártevő. Az idei tanévben már a második szertelen délután szervezik. Legalább 30-an gyűltek össze. A jó kézügyességgel megáldottak a csocsót választották, akik emellett még taktikai kihívással is szembe akartak nézni biliárdoztak, mások az energiát levezetve a szkanderasztal mögé álltak. A legtöbben már visszajáró vendégek, jól érzik magukat a szertelen délutánon. A délután vacsorával valamint a különböző játékok eredményhirdetésével zárult.

Előző Illegális dohányüzemet lepleztek le Szolnokon
Következő Az ünnepek veszélyei

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás