Védekezés a hideg ellen

A közelgő hidegtől sokan tartanak. Egészségügyi szempontból azonban nem feltétlenül rossz a hatása. Tiszta lesz a levegő, valamint lelkiismeret-furdalás nélkül ehetünk, hogy pótoljuk az energiát.
A híradások napok óta arról szólnak, hogy jön a nagy hideg, készüljünk fel rá. Nem árt, ha elővesszük a szekrényből a hosszú ujjú pólót, meleg pulcsit, bélelt kabátot. Ha a hideg nagy széllel jön, az még inkább fokozza a hő távozását a szervezetből és növeli a hidegérzetünket. Ez ellen réteges öltözködéssel, szorosan záródó ruhával lehet a legjobban védekezni. A kezeink, lábaink, fülünk könnyen elveszíthetik a végkeringést, összehúzódnak az erek és rövid idő alatt fagyásos sérülések alakulhatnak ki, ezért célszerű meleg csizmát, kesztyűt, sapkát húzni. Fontos a hidegben a megfelelő táplálkozás is, hiszen ilyenkor az energia biztosítása feltétlenül szükséges a szervezetnek, hogy tudja termelni a hőt. Dr. Hoksári László háziorvos elmondta: jó hír a fogyókúrázóknak, hogy ilyenkor a kalóriabevitelt bátran lehet fokozni, mert a hidegben több bomlik le az elfogyasztott táplálékból. Lehetőség szerint hosszú ideig ne tartózkodjunk a nagy hidegben, de ez nem jelenti azt, hogy ne menjünk el sétálni. A hideg levegő nagyon tiszta és kipusztítja a kórokozókat, egy kis testmozgás pedig jót tesz a szervezetnek. Ha valaki mégis inkább a szoba melegében marad, a hideg idő ellenére ajánlott a lakásban az alapos szellőztetés is, hogy a tiszta, jó levegő bejuthasson.

Előző Európára szóló Olaj bravúr az EuroChallange kupában
Következő Olcsóbb gyógyszert ajánlanak

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás