Balla György a Szandaszőlősi Polgári Körben

Balla György Szolnok alpolgármestere, a Fidesz frakcióigazgatója volt kedden este a Szandaszőlősi Polgári Kör vendége. A politikus az elmúlt hetek országos és helyi eseményeiről beszélt a jelenlévőknek.
Szokásos kedd esti összejövetelét tartja a Szandaszőlősi Polgári Kör. Az alapításának tizedik évfordulóját ünneplő klub korábban minden alkalommal politikai kérdésekkel foglalkozott, mostanság ezt már csak félévente teszik, ám ekkor mindig egy politikus a kör vendége. Kedden este Balla György, a város alpolgármestere és a Fidesz parlamenti frakciójának igazgatója volt a meghívott – neki tehettek föl kérdéseket a megjelentek. “Nyilvánvaló, hogy most, ami Magyarországgal szemben Európában történik ez foglalkoztatja az embereket, látszott ez a szombati békemeneten is, hisz Szolnokról 250 ember ment és ennek jelentős hányada szandai illető volt.” – mondta Tokaji Gyula klubvezető. Balla György csodálatosnak és példaértékűnek nevezte a hétvégi szimpátiatüntetést. Szerinte a felvonuló 400.000 ember a szabad Magyarország mellett állt ki, amit – mint fogalmazott – kizárólag a Fidesz-KDNP pártszövetség és Orbán Viktor tud megtestesíteni. A frakcióigazgató ezek után visszakanyarodott a 2010-es választásokra, elmondta, hogy a kétharmados győzelem után nagy volt az öröm, de mindenki tudta, hogy nehéz dolguk lesz. “Én pontosan tudom meg érzem, hogy ez a megújítás nagyon sokaknak némi felfordulást jelent, minden megújítás ezzel jár. Én azt hiszem, hogy a Parlament megtette, amit megtehetett, időben elfogadtuk azokat a sarkalatos törvényeket, ami alapján az építkezést nyugodtan lehet folytatni.” – mondta Balla György. Mivel a szandai polgári kör átlagéletkora igen magas, törvényszerű, hogy szóba került a nyugdíjrendszer is. “A Fidesz a programjában azt vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét és ezt mind a mai napig és a jövőben is teljesíteni fogja.” – tette hozzá. Tavaly sikerült csökkenteni az adósságokat – tette hozzá a politikus, kiemelve, hogy ezt rajtunk kívül nem sok európai ország tudta megtenni. Az pedig már az idei év első felében látszódni fog, hogy az elkezdett munkára lehet építeni az ország jövőjét – zárta szavait Balla György.

Előző Újabb segítség a rászorulóknak
Következő Védekezési, vagy nyomozási taktika?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás