Még 3 munkanap a határidőig+video

Még mindig nem mindenkinek egyértelmű a január elsejétől életbe lépett építményadóról szóló rendelet. 3 munkanappal a határidő előtt csak kevés szolnoki vállalkozó vallotta be a vállalkozásaik tulajdonában lévő ingatlanokat, pedig az idő sürget. Szalay Ferenc polgármester hangsúlyozta: a határidő betartása nagyon fontos, hiszen enélkül elmarad a regisztráció, az adatokat pedig nem tudják feldolgozni. A hivatalban már négy helyen fogadják az ügyfeleket.
Szinte mindenkinek van legalább egy kérdése az építményadóval kapcsolatban. Kígyóznak a sorok az ügyfélszolgálaton és a tárgyalókból kialakított ideiglenes irodákban is. Már csak 3 munkanap van hátra és lejár a határidő. A vállalkozóknak fontos nap január 16-a, hiszen addig kell leadniuk bevallásaikat, azonban más teendőjük is van, figyelmeztet a polgármester. “Lehet, hogy az a furcsaság ebben, hogy eddig nem kellett ilyet tenni, de most nekik is be kell jelenteni, hogy milyen területen, milyen építményben milyen feladatot végeznek el.” -mondta a polgármester. Ha nem adják be határidőig a bevallást, akkor a regisztráció sem történik meg időben, és így az adatokat sem tudják feldolgozni.- folytatta Szalay Ferenc. “A város azon gondolkodik, hogy a későbbiekben hogyan és miképpen alakítsa az adórendeleteket, ezért nagyon fontos, hogy most minden adat rendelkezésre álljon.Tudnunk kell, hogy milyen a vagyona van Szolnoknak, milyen vagyontárgyakkal bírnak az itt élő emberek és egy regiszter alakuljon ki, amit bármikor használni tudunk.”A bevallási kötelezettség mindenkire, tehát építményadót már korábban fizetőkre is vonatkozik. Jóllehet magánszemélyeknek csak a megyeszékhelyen lévő 150 négyzetméternél nagyobb lakóingatlanok, garázsok, valamint a nem lakásként használt üdülők után kell adót fizetniük, a bevallás számukra is kötelező. rn

Előző Kötelező béremelés
Következő Kormányhivatal sajtótájékoztató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás