Kötelező béremelés

Tönkreteheti a vállalkozásokat a kötelező béremelés – mondta a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke. A pénzromlás és az áremelések mellett ez ugyanis már sokak számára viselhetetlen terhet jelent.
December 22-én hirdették ki a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés elvárt mértékéről szóló kormányrendeletet. A minimálbér 2012. január elsejétől havi 93.000, a garantált bérminimum pedig havi 108.000 forintra emelkedik. Január elsejétől megszűnik a munkavállalók adó-jóváírási lehetősége, valamint egy százalékponttal emelkedik a munkavállalók által fizetett egészségbiztosítási járulék. Ráadásul az üzemanyag-, élelmiszer-, rezsi és szolgáltatás árak emelkedése is nagyban terheli idén az embereket. A havi szinten 216.806 forint alatt keresők tavalyi nettó nominális bére csak úgy őrizhető meg, ha a bruttó béreik emelkednek. rnA pénzromlás miatt azok a multik járnak jól, vagyis számíthatnak extraprofitra akiknek export lehetőségük van. A belföldi szolgáltatásokat végzők, vagy belföldre termelők visszaeséssel kell,hogy számoljanak-tette hozzá az elnök.Januártól a bérkompenzáció elmulasztását törvény szankcionálja: azoknak a munkaadóknak, akik nem emelik a munkabéreket annyira, hogy azok nettó összege ne változzon, a munkaügyi ellenőrzések során bírságra ugyan nem kell számítaniuk, viszont két évig nem indulhatnak közbeszerzésen, és kizárják magukat az állami támogatásokból is. Az élő munkaerő költségnövekménye megkérdőjelezheti a vállalkozások létfenntartását. Egy bérkalkulátor szerint egy nettó 100 ezer Ft-ot kereső munkavállaló tavaly 181. 653 ftjába került munkáltatójának, idén azonban már 196.182 ftot kell kifizetnie ugyanerre a dolgozóra.

Előző Etikus gyógyszerészek a kamarában
Következő Még 3 munkanap a határidőig+video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás