Fásítás

A város több pontján a kivágott fák helyére újakat ültettek, a megyeszékhely fásítási programjának első üteme megvalósult, melynek keretében több száz cserjét és fát telepítettek a szakemberek.

Lakossági fórumok mondhatni slágertémája volt a fakivágások és annak pótlásának témaköre. Nincs olyan összejövetel, ahol ne intéznének kérdést a városi főkertész irányába. Az elmúlt hetekben a város több pontján is kivágtak fákat, helyükre pedig újakat ültettek. Erre azért volt szükség, mert egyes fafajok már elöregedtek illetve balesetveszélyessé váltak. „A nyír állomány, a kínai nyár állomány megtizedelődött a városban és egyéb fajok is nagyon sínylődnek, mint például a hegyi juhár, tehát nem csak az egyéb károsító tényezőkkel, hanem a mérhetetlen aszállyal is meg kell, hogy küzdjenek a fák és ezért folyamatosan sajnos le kell cserélnünk ezeket a fajokat olyanokra, amelyek sokkal tűrőképesebbek, szárazság, só és taposástűrő fajokra.„ – tette hozzá Boros Zoltán városi főkertész. Ilyen fákat ültettek el a József Attila út egyik oldalán is. Itt a már részben kipusztult hársfák helyét foglalták el az előnevelt lepényfák. Az út másik oldalán a következő évben telepítik majd ezeket. A Környezetvédelmi Alap terhére ültettek díszfákat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagy Imre körút kereszteződésébe. Itt helyet kapott juhar, kőris, lepényfa és japán akác. A terület elöregedett kínai nyárfáit két ütemben fogják majd kivágni. A Jósika úti óvoda udvarába is telepítettek fákat, itt is a veszélyt jelentőket vágták ki, helyükre színes, gyümölcsöt hozó fajokat ültettek. A temetőben 21 fát kellett kivágni – ezek már a sírokat is veszélyeztették – itt 100 díszfa kapott helyett. Az Angol parkban is megtörtént a díszfák betelepítése, a cserjék beültetése, a burkolatok megépítése, a napokban pedig a közvilágítást is kiépítették. A fűfelület egy részén a magágykészítést és a fűmagvetést tavasszal végzik a szakemberek illetve az évelőágyak beültetése is majd akkor történik.

Előző Piac parkoló
Következő Aranykapu program Besenyszögön

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás