Karácsonyi körkép Szalayval

Az ünnepek idején is szolgálatban lévő orvosokat, mentőket, rendőröket, katasztrófavédőket és katonai dolgozókat látogatta meg Szalay Ferenc és Csoór György. A politikusok egy-egy ajándékkosárral a szakemberek egész éves munkáját köszönték.

Dr. Bene Ildikó a Hetényi Géza Kórház főigazgató-főorvosa irodájában fogadta karácsony napján Szalay Ferenc polgármestert és Csoór Györgyöt a Megyei Közgyűlés alelnökét. A politikusok azért érkeztek a kórházba, hogy megköszönjék az ott dolgozók egész éves munkáját. Az ajándékba hozott, minden jóval megtöltött kosarat a sürgősségi osztályon adták át, ezzel is jelképezve, a köszönet valamennyi dolgozónak jár.
Nem volt sok szabadidejük a szolnoki Hetényi Géza Kórházban dolgozóknak. December 24-én is érkeztek a betegek. A sürgősségi osztály várótermében karácsonyi díszek és színes égősor idézte a karácsony hangulatát.
A polgármester és az alelnök Dr. Rudner Ervin főigazgató-főorvossal nem csak a dolgozókat, a betegeket is meglátogatták a MÁV Kórházban. Egy egy jó szó ilyenkor mindenkinek jólesik. Természetesen az ajándékkosár itt is valamennyi munkatársnak az ajándéka. Bár csöndesebbnek látszik a folyosó, a munka itt sem állt le.
A rendőrségen sincs pihenés még az ünnepek idején sem. Szalay Ferenc -miközben megköszönte a rendőrök munkáját kiemelte: a város és a városi rendőrkapitányság közt kiváló az együttműködés egész évben. Szolnok a bűnözési statisztikák tekintetében jó helyen szerepel a megyei jogú városok sorrendjében. A köszönő szavakat követően az ajándékcsomagot is megkapták az épp szolgálatban lévő rendőrök.
A mentőállomáson épp beteghez riasztották a mentőautót, és a központban is folyamatos volt a munka. Karácsonykor a mentőket elsősorban karácsonyfa tüzekhez, törésekhez, és -ahogyan a vezető mentőtiszt mondta- öngyilkosságokhoz hívják. Az egyedül élők elkeseredésükben, ilyenkor nagyobb számban gondolják úgy, hogy véget vetnek az életüknek. Munka mellet a jó szó, az odafigyelés nekik is jólesik.
Karácsonykor járnak a vonatok is, ami annak köszönhető, hogy a MÁV állomásokon dolgozók sem tartanak pihenőt. A forgalmi irodán ezt köszönték meg nekik is. A politikusok ezen a napon sem feledkeztek meg a katasztrófavédőkről, a helikopter bázison dolgozókról és a BV intézet munkatársairól sem, hiszen a 24 órás ügyelet őket sem engedte pihenni Karácsony napján.

Előző Előszilveszteri műsor előzetes
Következő Mentők, rendőrök, tűzoltók ünnep után

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás