Piac parkoló

Egy hónappal ezelőtt adták át a forgalomnak a piac felújított parkolóit. Ezzel együtt új forgalmi és üzemeltetési rendet vezettek be. A működést biztosító automatikus rendszer tesztüzeme jelenleg is folyik, a tapasztalatokat február végéig gyűjtik. A vélemények alapján, ha szükséges, változtatnak a rendszeren.

Csak egy gombnyomás, nyílik a sorompó, a rendszámot pedig kamera rögzíti. Egy hónappal ezelőtt vezették be az új parkolási rendet a piacnál, miután felújították a vásárcsarnok várakozóhelyeit. A vásárcsarnoknál lévő parkolók felújításának célja az volt, hogy a vásárlók könnyebben és kényelmesebben közelíthessék meg piacot. Az új üzemeltetési rend szerint a várakozás az első fél órában ingyenes, és a zóna elhagyására szolgáló további 10 perc is díjmentes. Fizetni csak a 30 percet meghaladó parkolást követően kell, minden megkezdett félóra 340 forintba kerül. Az eddigi tapasztalatok alapján a legtöbb félreértést ez okozza. „A 30 perc az a tiszta parkírozási idő, a 10 perc pedig arra szolgál, hogy 10 percen belül elhagyhatja ingyenesen. Hangsúlyozom: fontos az, hogy 30 percen belül, amennyiben 30 percen belül van, akkor nem kell semmit sem csinálni, akkor kiengedi a kamera.„ – tette hozzá Dóra László a Szollak Kft. csarnok és piac üzemeltetési cégvezetője. Ebben az esetben a belépéskor rögzített rendszámot a rendszer felismeri és a parkoló kijáratánál már nyílik is a sorompó. Aki viszont túllépi a 30 percet, a felállított automatánál előbb ki kell fizetnie a várakozás díját, majd további 10 perc áll rendelkezésre a parkoló elhagyására. A tesztüzem ideje alatt a tapasztalatokat folyamatosan gyűjtik és értékelik. Ennek megfelelően már életbe is lépett egy változás: a lakossági kéréseknek megfelelően a vásárcsarnok felújított parkolói minden szombat délután 2 órától hétfő reggel 6 óráig időkorlátozás nélkül, ingyenesen vehetők igénybe.

Előző Járási mentőcsoportok
Következő Fásítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás