Közút téli felkészítés

A hókotrók és sószóró gépjárművek műszaki állapota jó, a személyzeti létszám is megfelelő. A Magyar Közút megyei igazgatóságánál felkészülten várják a telet .hangzott el az erről tartott tájékoztatón. Rendkívüli téli körülmények esetén más megyékből is van lehetőség segítséget kérni.

A téli felkészülés hónapokkal ezelőtt kezdődött, mára pedig be is fejeződött -hangzott el a Magyar Közút megyei igazgatóságánál tartott tájékoztatón. A szakemberek az útburkolati jeleket -ahol kellett- megerősítették, a kátyúzást elvégezték, a forgalombiztonságot akadályozó növényzetet lekaszálták, az ideiglenes hóvédműveket kihelyezték. Megyénkben 25 sószóróval és hóekével felszerelt gépjármű, 6 hómaró és 9 hótakarító gép várja a telet. A járműveket az elmúlt hetekben felkészítették a hideg időjárásra, a gépek szemléjén is túl vannak. Országosan több, mint 2200 szakember várja a téli időjárást. A felkészített járművekre a személyzet is megvan. Jász-Nagykun-Szolnok megyében öt fedett sótároló áll rendelkezésre, bennük több mint 5 tonnányi sókészlettel. Kilenc meteorológiai figyelő állomás és öt telepített webkamera figyeli a megye útjait. Szükség esetén -a beavatkozási szabályrendnek megfelelően- a gépek és emberek azonnal munkába állíthatók. A Magyar Közút Zrt. kezelésében országosan mintegy 30ezer kilométer út van, ebből 1330 kilométer megyénkben. Az igazgatóság kezelésében található utak egyharmadán a beavatkozási rendnek megfelelően -szükség esetén- teljes úttisztítást és jégmentesítést végeznek el.

Előző Kétkerékre Szolnok
Következő Szolgáltató projekt zárás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás