Szanyi Tibor a HOZAM- ban

5 pilléren nyugszik az MSZP választási győzelem esetére kidolgozott stratégiája. Mondta Szanyi Tibor Szolnokon. A párt elnökségi tagja a HOZAM Klubban fejtette ki nézeteit. A politikus szerint egyenlőtlen a javak elosztása, ezért kormányra kerülésük esetén a kirívóan nagy vagyonra szert tett egyénektől fokozottabb tehervállalást várnának el.

A gyermekek, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, valamint a nyugdíjasok érdekében politizálna kormányra kerülése esetén az MSZP. A párt elnökségi tagja szerint ezt az 5 pillért kell erősíteni ahhoz, hogy stabil, kiszámítható jövője legyen az országnak Szanyi Tibor hangsúlyozta- szégyen, hogy a „Pannon éléskamrában„ 500 ezer gyermek éhezik, tarthatatlan hogy növekszik a férfiak és a nők fizetése közötti különbség, valamint az, hogy a kormány kivezette a sztrájkjogot az Alkotmányból- amivel jelentősen sérült az érdekképviselet. Az MSZP szerint tarthatatlan az is, hogy a „nyugdíjas„ fogalma is kikerült az alaptörvényből, helyette ma „szociális ellátottakról„ beszélünk. …Gyakran elhangzó kérdés a programalkotó pártok felé a „miből?„ A kiaknázatlan forrásokra utalva Szanyi Tibor az Európai Unió t említette. Mint mondta, eddig egyetlen kormány sem tudta kiaknázni teljesen az ebben rejlő tartalékokat. De megválasztásuk esetén az un. „szupergazdagoktól„ is fokozottabb tehervállalást várnának el. Az MSZP elnökségi tagja- bár a párton belül azon pár képviselő közt volt akik „nem„- mel szavaztak a lehetőségre- helyesnek tartja az MSZP álláspontját, miszerint választójogot kapnak a határon túli magyarok is, ám szerinte kevés szó esik arról a mintegy 500 ezer hazai munkavállalóról, akik külföldön keresik a kenyerüket. Õk- fogalmazott a HOZAM Klub vendége- kevésbé tudják hallatni majd a hangjukat, a választások napján ugyanis töredéküknek sem lesz lehetősége az urnák elé járulni.

Előző Anya-csecsemő-gyermek-egészségügyi értekezlet
Következő Szkiba Tibort meglátogatták a baktalórántházi hívek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás