Diákok közösségi szolgálata

50 óra az önkéntesség jegyében. Azoknak a diákoknak, akik szeptemberben kezdték meg középfokú tanulmányaikat a 9. évfolyamon, a következő három tanévben összesen legalább 50 óra szociális vagy karitatív tevékenységet kell végezniük. Enélkül ugyanis nem érettségizhetnek. A közösségi szolgálat természetesen Szolnokon is kezdetét vette.

Verseghys diákok takarítanak a Szolnok Televízió udvarán. Teendőjük akad bőven. Nemcsak a gesztenyefáról lehullott leveleket kell összeszedniük, hanem a nagyra nőtt bokrokat is meg kell szelídíteniük. A verseghysek a Szertelen Fiatalokért Szolnok Közhasznú Egyesület jóvoltából jártak a televíziónál, mely segíti a közösségi szolgálat munkáját Szolnokon. Azoknak a diákoknak, akik szeptemberben kezdték meg középfokú tanulmányaikat a 9. évfolyamon, a következő három tanévben összesen legalább 50 óra szociális vagy karitatív tevékenységet kell végezniük. Enélkül ugyanis nem érettségizhetnek. A diákok jól fogadták a szeptemberben hatályba lépett köznevelési törvény egyik legfontosabb elemét. Az egy évvel ezelőtt bevezetett iskolai közösségi szolgálat célja, hogy a fiatalok jobban figyeljenek oda embertársaikra, és erősödjön bennük a társadalmi érzékenység. Az iskolák számára a közösségi munka szervezése komoly munkát jelent, hiszen nyilvántartásokat vezetnek a gyerekek munkájáról, illetve koordinálják és segítik a tanulók tevékenységét. A pedagógusok tapasztalata szerint a tanulók szívesen vesznek részt a különböző önkéntes projektekben. Az 50 órát lehet több projekt keretében, több év alatt teljesíteni. Ennek az az előnye, hogy többféle dolgot tudnak a diákok kipróbálni. Arra is van lehetőség, hogy egy nagy projekt keretében, vagy több egy év alatt lefutó program keretében teljesítsék az 50 órát tanulók.

Előző MÁV Kórház fejlesztés
Következő Hipertónia nap

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás