MÁV Kórház fejlesztés

Mint arról már beszámoltunk, csaknem 2 milliárd forint Európai Uniós támogatást nyert a két szolnoki kórház alkotta konzorcium. A két intézményben infrastrukturális beruházások valósulnak meg. A kisebb összeget, 386 millió forintot, a MÁV Kórház kapta.

Ma még a csaknem 20 éves berendezéssel röntgenezik meg, világítják át a betegeket a Szolnoki MÁV Kórházban. Hamarosan azonban mindez a múlté lesz: új diagnosztikus és terápiás eszközök beszerzése valósul meg. Az intézmény ugyanis, a Hetényi Géza Megyei Kórházzal közösen, a funkcionális integráció keretében, összesen csaknem 2 milliárd forint Európai Uniós infrastrukturális fejlesztési támogatást nyert.„Közel 400 millió forintos beruházás valósul meg intézményünkben. Tulajdonképpen három részt kell kiemelni ezen forrást, amire fordítjuk. Mégpedig elsősorban a digitális radiológiának a megvalósítása, a második ilyen nagyobb rész az aktív mozgásszervi ellátás diagnosztikus és terápiás eszközparkjainak a fejlesztése, valamint egy harmadik fontos rész, hogy az informatikai hálózatunkat, illetve informatikai rendszerünket tudjuk fejleszteni.„ – tette hozzá Dr. Rudner Ervin a Szolnoki MÁV Kórház főigazgató főorvosa. Ez azt is jelenti, hogy azon az úton, amin a kórház évekkel korábban elindult, kiváló döntésnek bizonyult. A most elnyert forrás ugyanis a mozgásszervi szakellátások fejlesztéséhez és minőségének, körülményeinek javításához jelentősen hozzájárul. Ezzel a szakmai színvonal és a betegellátás biztonsága tovább emelkedik majd. A közbeszerzési eljárások a támogatási szerződés megkötését követően indulhatnak, a konkrét beruházás pedig jövő tavasszal, nyár elején kezdődhet. A befejezési határidő 2015 vége.

Előző Műveseállomás- Dialízis központ
Következő Diákok közösségi szolgálata

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás