Állami adósságkonszolidáció

A települések még megmaradt adósságát is átvállalja az állam. Ez mintegy 420 milliárd forintot tesz ki – jelentette be még hétfőn Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Szolnok esetében az újabb adósságkonszolidáció 7 milliárd forintot jelent.

A kormányváltás óta az állam nem először segít a településeknek. 2010 óta számos önkormányzat kapott kiegészítő költségvetési támogatást, hogy le tudja zárni az adott évet. Tavaly pedig arról döntött a kormány, hogy idén az 5000 fő alatti települések adósságát teljes egészében, míg az ennél népesebb községek és városok fennálló tartozását egy meghatározott mértékig átvállalja. Szolnok esetében ez 13,7 milliárd forintot jelentett, jelentősen könnyítve ezzel a megyeszékhely költségvetési helyzetén. Az átvállalt hitelekért cserébe a kormány azt várja el az önkormányzatoktól, hogy szervezőként kapcsolódjanak be a helyi gazdaság élénkítésébe. A konszolidáció február 28-ig technikailag is lezárul, így a 2014-es költségvetési évet minden magyar önkormányzat adósságmentesen kezdheti. Így a kormány arra számít, hogy ezt követően a helyhatóságok az ott élők életkörülményeinek javításával és a települések fejlesztésével foglalkoznak. Ehhez az Európai Uniós források is jelentősen hozzájárulnak majd a 2014 és 2020 közötti időszakban.

Előző Kézműves találkozó Mezőtúron
Következő Diákközgyűlés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás