Olaj EC meccs

Sikeres Olaj nyitány a EuroChallenge-ben. A vártnál nehezebben, de győzött a Szolnoki Olaj csapata tegnap este a bolgár Rilski Sportist ellen. A mieink nagyon rosszul kezdték a meccset, 10 perc alatt mindössze csak négy pontot dobtak, de a második játékrészben már jobban kijött a két csapat közötti különbség.

Idén megtörtént az, amire még nem volt példa, négy magyar csapat, közöttük két Szolnok megyei – a Jászberény és az Olaj – is nekivágott az idei EuroChallenge kupának. A Tisza-partiak papíron könnyebbnek nevezhető csoportba kerültek, lévén a bolgár ellenfél mellett a fehérorosz Minszk valamint a román Marosvásárhely tagja még a H csoportnak. A tegnap esti bolgár ellenfél hazája bajnokságában a negyedik helyen áll, az előző fordulóban hazai pályán szenvedtek vereséget, az Olaj viszont győzelemmel hangolt a meccsre, a piros-feketék fantasztikus játékkal a múlt hét végén legyőzték a Radnickit. A mieink számítottak a meccs abszolút esélyesének, ennek ellenére nem úgy indult a találkozó, hogy az végig sétagalopp lesz. Az első két kosarat a vendégek szerezték, erre még jött válasz Lóránttól, de ezek után beállt a gólcsend – legalábbis hazai részről. Rengeteget hibázott az Olaj, mind támadásban, mind védekezésben, ezt pedig kihasználta az amerikai légiósok által vezérelt Rilski, hiába kért időt a Tisza-partiak vezetőedzője, ugyanúgy rengeteg hiba tarkította a piros-feketék játékát, már 14-2-re is vezettek a látogatók és egyre több füttyszó hallatszódott a lelátóról. A negyed vége előtt Simon törte meg az Olaj hét és fél perces kosárszünetét kialakítva a első negyed 4-14-es végeredményét. A folytatásban már jobban játszott a Szolnok, Simon és Ivosev pontjaival zárkóztak a mieink. A vendégek ekkor már közel sem voltak olyan eredményesek, mint az első 10 percben ennek köszönhetően a 16. percben Vojvoda Dávid büntetője után a meccs során először vezetett az Olaj. Tette mindezt kerek 20 másodpercig, mert az ellentámadásból egyenlített a Rilski, majd a vezetést is visszavette és azt ki sem engedte kezéből a nagyszünetig. 31-34 állt az eredményjelzőn. A térfélcsere után sem állt helyre a világ rendje, hiába Willie Warren remek megmozdulásai, a különbség csak nem akart csökkenni, sőt Henry kosara után már 7 pont volt a hátrány. Ekkor ismét megrázta magát Warren és 1 pontra csökkent a bolgárok előnye. A záró felvonásban gyorsan átvette a vezetést a Szolnok, talán már mondani sem kell, hogy Warren kosarával. Ezek után 60-60-ig fej-fej mellett haladtak a felek, majd Lóránt, Ivosev és Warren pontjaival meglépett az Olaj, már a 39. percben, eldőlni látszott a meccs, bár a látogatók még kapaszkodtak az utolsó szalmaszálban, de Willie Warren hármasa minden reményüket szertefoszlatta. Így végül, ha nem is szépségdíjas, könnyedén játékkal, de az Olaj 73-66-ra megynyerte a meccset és győzelemmel nyitotta a csoportkört.

Előző Átadták a Magyar Kémia Oktatásért-díjat
Következő Kézműves találkozó Mezőtúron

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás