Egészségfejlesztési Iroda nyílik

Egészségfejlesztési Iroda nyílik hamarosan Szolnokon a Hetényi Géza Megyei Kórház nyertes pályázatának köszönhetően. Az irodát, melyben orvosok és egészségügyi szakemberek várják az érdeklődőket nemcsak szolnokiak, hanem a kistérség mind a 17 településének lakói is felkereshetik. A kórház célja, hogy felhívják a figyelmet a prevenció és az egészséges életmód fontosságára.

Hamarosan itt, ebben az egyelőre üresen álló helységben nyílik majd Szolnok első Egészségfejlesztő Irodája. Az érdeklődőknek nem a kórházat, hanem a megyei kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási szervét kell majd felkeresniük, ha tanácsra van szükségük, itt lesz ugyanis az iroda. A Hetényi Géza Kórház 110 millió forintot nyert a szolnoki kistérségi egészségfejlesztési programra, mely ma hivatalosan is kezdetét vette. A pályázathoz 23 háziorvosi körzet csatlakozott. A betegek az ő javaslatukra, illetve a nélkül is felkereshetik majd az irodát. Dr. Bene Ildikó a pályázat nyitórendezvényén hangsúlyozta: az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, mennyire fontos a megelőzés és az egészséges életmód. Az Iroda létesítése a programnak csak az egyik eleme, emellett egészségnapot is szerveznek majd a településeken. Az iroda nyitva tartási rendjének kialakítása még folyamatban van. A pályázat 2015 februárjáig tart.

Előző Téliesítés a városban
Következő Átadták a Magyar Kémia Oktatásért-díjat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás