Téliesítés a városban

Megkezdődött a város téliesítése. A napokban lezárják a város dísz- és szökőkútjait, védő fóliával fedik le a szobrokat és emlékműveket valamint a Nagy Imre körút menti elöregedett kínai nyárfákat is kivágják. Veréb Sándor a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője kérdésünkre elmondta azt is, hogy hamarosan befejeződik az angol kert kialakítása is.

A Verseghy park mellett, a Rózsa kert előtt készül a város új ékköve, aminek lágy vonalvezetése a Tiszát egykor kísérő ligeterdőt idézi. Az angolpark egybefüggő gyepfelületét íves vonalvezetésű cserjeágyak veszik majd körbe, melyek átmenetet biztosítanak a szomszédos Verseghy park cserjeágyaival. A munkálatok már a végéhez közelednek, jövőhéten a még hátralévő területet befüvesítik illetve elültetik a fákat, cserjéket. Ha az időjárás is kegyes lesz, akkor két héten belül elkészül az angol kert. Az utcabútorokat és a lámpatesteket november végén helyezik ki. A városban már elkezdődtek a téliesítési munkálatok. Mint minden évben idén is elzárják a dísz- és szökőkutakat, leállítják a szivattyúkat, a benne lévő vizet pedig leengedik. A Béres kút egyelőre kivétel ez alól. Ez a Boldog Sándor István úti Iv nő szobor, már védő ponyva alatt. Ez a sors vár a Guttenberg téri Damjanich szoborra valamint a Hősök terén álló 48-as emlékműre. Az értékes köztéri alkotásokat megóvják a hideg évszak időjárásának viszontagságaitól, légáramlást biztosító ponyvát kapnak, így elkerülhető, hogy a hőingadozás hatására képződött pára fagypont alatt szerkezeti károkat okozzon. A város pedig nem csak a fagyra, hanem a hóra is készül. Hamarosan megkezdődik a Nagy Imre körút, a Bajzsi Zsilinszky út és a József Attila út által határolt zöld területen az elöregedett kínai nyárfák kivágása. Helyükre több facsoport – japán akác, szil, lepényfa, kőris illetve mezei juhar – és cserjefelület valamint padok kerülnek. A megfiatalított területen a tervek szerint dúsabb és dekoratívabb lesz a zöld növényzet.

Előző Parlamenti figyelő
Következő Egészségfejlesztési Iroda nyílik

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás